A takaró széléig

Megy a matekozás minden hónapban. Szekeres Anna blogja.

A hónapok eleje mindig izgatott várakozással telik, szerintem nem csak nálam. Szeretem, ha banki üzenetet kapok és az a fizu utalásról értesít. Nem mulasztom el sosem a gazdasági (férfi) ügyintézőnek jelezni, hogy egy mozdulattal boldoggá tett és még legalább egyszerre 30 kolléganőmet is. Viccnek szánom, az is, de mióta a házfelújítás rögös talaján lépkedek, (egyre óvatosabban), tényleg örülök a bérfizetésnek. Mondjuk, most nem kell nagyobb projekteket futtatnunk ahhoz, hogy megfontoltak legyünk a költekezésben.

A pénzzel való gazdálkodás felelősség és fontos tudás. Szerintem az meghatározó, ki milyen példát látott otthon és milyen szabályok ívódtak belé, esetleg milyen okosságokat hallgatott meg ezerszer a témában. Én imádtam gyerekkorom pénzügyi társasjátékát, amit mostanság is látok a boltok polcain, talán még a régi külsővel is. De be kell vallanom, lelkesedésemmel együtt nem mindig voltam benne a legügyesebb: az életben is a magam kárán tanultam meg ezen a területen is sok mindent. Nem állítom, hogy azon múlt, hogy nem voltam zsebpénzes gyerek, de a saját bevétellel való igazi gazdálkodásom a főiskolás évek ösztöndíjával kezdődött és a munkahelyes bérrel folytatódott. (Életem első fizetése 25 ezer forint volt, nagyjából 25 éve és nagyon büszke voltam rá.) A házi költségvetésemben igazi fordulópontot az jelentett, amikor már nem a szüleimnél laktam és a számlák is csak és kizárólag az én nevemre jöttek. Ekkor kezdtem ismerkedni a másodállás és a plusz vállalás fogalmával és annak átgondolásával is, mi és hogyan fér bele a kereteimbe.  

A jelenlegi helyzetemnek próbálom a jó oldalát is nézni, mert új gondolatmeneteket is elindított a szorosabb költségvetés. Például, rájöttem, hogy mi fontos valójában, és hogy sokkal kreatívabb vagyok, mint gondoltam. Egy ideje már feljegyzem mire és mennyit költök; a bevásárlást pedig célirányosan intézem. A nagyobb kiadásaimat igyekszem szétosztani, meg némi tartalékot is képezni, hogy a váratlan szituációkban is feltaláljam magam. Szem előtt tartom, hogy a szűkebb derékszíj mellett is legyen azért legalább egy olyan apróság a hónapomban, aminek örülni tudok, mert ez motivál. És ha mérlegelni kell, akkor a nélkülözhetőről lemondok például az utazási tervem javára.

Arra azért ügyelek, hogy észrevegyem azt is, ami jó és szép körülöttem és ne csak legyőzendő akadályok és megoldandó nehézségek között éljek. Nem mindig könnyű.

De aztán mindig rájövök, hogy a legjobb dolgoknak igazából nem a pénzhez van közük.