Egy szinte teljesen meztelen, félig összevert nőt találtak Vásárhelyen! – frissítve

A Promenád24 olvasója szemtanúja volt a rendőrök és a mentők kiérkezésének, majd azokkal is beszélt, akik rátaláltak a felismerhetetlenségig összevert nőre.
Olvasónk a Makói országút egyik vendéglátóhelyéről távozóban azt látta, kicsit távolabb, a Délibáb utcai saroktól nem messze, az árokból egy szinte teljesen meztelen nőt – mindössze egy póló volt rajta – segítenek ki a mentősök majd egy fehér melegítő takaróba csavarnak. A helyszínen a rendőrség is megjelent, az utcát az érintett szakaszon teljesen lezárták, kerülni a környező utcákon lehet.
Azt is elmondta – majd közelebbi szemtanúkkal is beszélt -, egy autó állt meg az út mellett, mivel az abban ülők hallhatták a nő sikítozását, és kiszálltak segíteni az árokban heverő nőnek. Úgy gondolják, a nőt egy autóból dobhatták ki. A nőn egy pólón kívül semmi más ruha nem volt, az arcát – az elmondások szerint – annyira összeverték, hogy azt sem tudták megállapítani, hogy hány éves lehet.
A történtekkel kapcsolatban megkerestük a rendőrség sajtóügyeletét is. A sajtóreferens elmondta, a rendőrség jelenleg vizsgálja az eset körülményeit.
A portál további olvasói a helyszínről arról számoltak be, sokan vannak a környéken, van aki már élő videót is indított az eseményeket tudósítandó, de mivel azt nem tette csak ismerősei előtt nyilvánossá, nem lehet követni. Azt is írják, aki hallotta a nő sikítozását először nem is gyanakodott arra, hogy ember került bajba, inkább kutyát gyanítottak a hang mögött.
Frissítés:
A nyomozók az adatgyűjtés és tanúkutatás során 2 órán belül megállapították a feltételezett elkövető kilétét. A nyomozás adatai szerint a közelben lakó férfi a nővel összeszólalkozott, majd súlyosan bántalmazta. A férfit elfogták, előállították és kihallgatását megkezdték.
A gyanúsított ellen – őrizetbe vétele mellett – életveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányságon.