Szalag- és gombavatóra készülnek a makói középiskolák

A vacsora, illetve a bál azonban jellemzően elmarad az iskolák ünnepségén.
Horváth Zoltán, az Alföldi ASZC Galamb József Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola igazgatója a Makó Híradónak elmondta, három évvel ezelőtt tértek vissza a Hagymaházba, melynek előnye, hogy az ünnepi műsort a szülők sokkal jobban látják, a szalagtűzést követően pedig a Koronában tartották meg a vacsorát. Az idei tanévben is ezen forgatókönyv szerint kerül megrendezésre február 12-én, szombaton, azonban a vacsorát a vírusvédelmi előírások miatt nem tudják megtartani, a műsort viszont igen, amelyre gőzerővel készülnek diákjaik.
Hasonlóan szervezi meg idei szalagavató ünnepségét a Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola is, melynek igazgatója, Kovács Tibor arról tájékoztatta portálunkat, hogy február negyedikén tartják meg a Hagymaház színpadán a jeles eseményt, szintén vacsora nélkül.
Az Erdei János Városi Sportcsarnokban rendezi meg gombtűző ünnepségét a Makói József Attila Gimnázium, szintén bál és vacsora nélkül. Oroszné Kopányi Katalin intézményvezetőtől megtudtuk, ünnepélyes keretek között tűzik fel a gombot, amelyet tánc, műsor és köszöntő kísér. A hatályos szabályok alapján védettségi igazolvánnyal vehetnek részt a vendégek a február 11-én, pénteken megrendezésre kerülő ünnepségen.
A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium szalagavatójának is a városi sportcsarnok ad otthont – olvasható a meghívóban, mely szerint február ötödikén, szombaton rendezik meg a végzősök jeles eseményét, mely szintén védettségi igazolványhoz kötött. A meghívón kiemelik továbbá: a maszkhasználat a rendezvény teljes időtartama alatt kötelező!
Borítókép: archív fotó