Lépj tovább!

A gyaloglás, és ami mögötte van.

Mióta az eszemet tudom, nagyon szeretek mozogni. Csípőficamos gyerekként volt kengyeles időszakom, így kimaradtak fázisok a mozgásfejlődésemben. Anyu szerint, miután lekerült rólam az eszköz, nem kúsztam-másztam, hanem egyből el is indultam. Nem feltétlenül tudtam mindig, hogy hová, de haladni akartam. Megyek azóta is, bár ahogyan az idő telik, egyre megfontoltabban.

Saját lábaimon eljutni valahová számomra cél, kihívás és én-idő is, ami közben tényleg csak magammal és a gondolataimmal lehetek. Sokszor érzek arra késztetés, hogy mások által ismert, ajánlott és kipróbált utakon haladjak, de néha arra is, hogy újakra lépjek és kipróbáljam azt is, hogyan boldogulok. Szeretem, ha egy idő után csak visz a lábam és egyáltalán nem kell semmire figyelni. Kicsit azokra az időkre is emlékezem ilyenkor, amikor biztos voltam a jó irányban és a cél is magától értetődő volt. Amikor nem gondoltam bele, hogy elfáradhatok, eltévedhetek és irányt téveszthetek. Amikor nem hittem azt sem, hogy mások is alakíthatják az utam, a megállóim és a tempóm. Mostanában észrevettem, hogy a kitartást igénylő, hosszabb távokra is szívesen vállalkozom, mert megvan már az a biztosságom, hogy képes vagyok teljesíteni azokat.

A mozgás általában, de a gyaloglás különösen jól kikapcsol. Közben minden helyre kerül a fejemben: ha volt gondom, vagy nehéznek bizonyult a hátizsák, a séta végére gyakran azt is elfelejtem. Nem szólva arról, hogy jóleső fáradtságot érzek mindig utána, és ha jó levegőn is voltam közben, akkor még tettem is valamit az egészségemért.

Az alföldi terep ugyan nem kényeztet el bennünket nagy szintkülönbségekkel, ha magaslatok bejárására vágyunk, azért utaznunk kell. Túrázás közben nagyon sok tapasztalatra tehetünk szert és egy csomó olyan ismeretre, aminek később is hasznát vehetjük az életben is: iránytű használat, útjelzések, nyomok felismerése, magunkra utaltság… Ha csoportos az élmény, akkor jó beszélgetés, közösségépítés és később kiapadhatatlan sztorik forrása is lehet egy közös túrázás.

Jó néha csak menni és egy kis időre magunk mögött hagyni mindent. És közben észrevenni azt, amit máskor nem, érezni, hogy meg tudjuk tenni és nem fogjuk feladni.

Kezdetként elég egy lépés. Azután még egy. A többi pedig majd jön magától.