Jó reggelt, Makó!

Nagyéren járt Lázár János, Botlik Anita felvette a harmadik oltást, befejeződött a Szent István Király Plébániatemplom Szent József oltárának restaurálása.
Nagyér egy jó példa arra, hogy egy 500 fős települést is jól érezhetik magukat az emberek, hangsúlyozta a térség országgyűlési képviselője az itteni fejlesztések bejárásán.
– Sajnos szeretett városunkban olyan súlyos mértékben jelen van a COVID-19 vírus (ráadásul az esetszámok is csak napról napra nőnek), hogy egyre több körülöttünk a COVID-19 fertőzött barát, rokon, ismerős, munkatárs. – írta közösségi oldalán Botlik Anita, aki felvette a harmadik oltást is.
Befejeződött a Szent István Király Plébániatemplom Szent József oltárának restaurálása. A héthónapnyi munka nem csak kihívást jelentett, de izgalmas kutatást is eredményezett. A műtárgy ünnepélyes megáldására az egyházi év utolsó vasárnapján, november 21-én kerül sor.
A Galamb középiskola cseresznyefáit ültették el Maroslelén.