Szegeden ítélték börtönbüntetésre az élettársa halálát okozó asszonyt

Italoztak, összevesztek, combon szúrta, meghalt. Ennyi volt egy ember élete,
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványának megfelelően a Szegedi Ítélőtábla helyben hagyta az elsőfokú bíróság azon ítéletét, melyben a vádlottal szemben halált okozó testi sértés bűntette miatt 3 év 6 hónap szabadságvesztés és 3 év közügyektől eltiltás kiszabására került sor.
A középkorú, kecskeméti nő 2019-ben Húsvétkor egész napos közös italozást követően, ismeretlen okból kialakult konfliktus során, egy hosszú pengéjű késsel este 6-kor combon szúrta élettársát, aki a verőér sérülése miatt rövid időn belül elvérzett.
A nő ezután segített a részeg férfinek bemenni a szobába, ahol az, az ágyra borult. A nő, ruhákkal megpróbálta elállítani a vérzést, ami nem sikerült neki és a férfi rövid idő alatt meghalt. Ezután a nő eltüntette a kést, a véres ruháit pedig beáztatta és elkezdte felmosni a vért a folyosóról, ahol megszúrta az élettársát. Aztán este 7 óra körül szólt az egyik szomszédnak, aki miután meglátta a férfit, azonnal hívta a mentőket, akik már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
A vádlott nem ismerte be cselekménye elkövetését, ő és védője fellebbezéssel éltek az elsőfokú ítélet ellen, azonban a másodfokú eljárásban, egyetértve a fellebbviteli főügyészség indítványával, a Szegedi Ítélőtábla helyben hagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.