Trükkös tolvaj emelte el a néni nyugdíját

A 37 éves tolvajról kiderült, hogy egy parkoló autót is kifosztott. Fotóí. police.hu.
A megalapozott gyanú szerint a helybéli elkövető Csongrádon, még szeptember 16-án délelőtt egy kerékpárját toló idős hölgy figyelmét elterelte és áldozat idős korát kihasználva a bicikli kosarából kilopta a táskáját majd a zsákmánnyal a helyszínről elmenekült. A bejelentést követően az egyenruhások a sértettel együttműködve, mintegy 30 percen belül azonosították az elkövetőt a városban, akit előállítottak a Csongrádi Rendőrkapitányságra.

A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy L. T. Norbert 2021. szeptember elején csaknem ötszázezer forint értékben horgászfelszerelést is lopott egy parkoló autóból. Az férfit gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és indítványozták a letartóztatását az ügyészségen. Kifosztás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kell felelnie.
A nyomozók az eljárás iratait vádemelési javaslattal megküldték az ügyészség részére.