24 utcában újítanak fel járdákat az idei programban

Összesen mintegy 6000 ezer négyzetmétert érint a városban, a járdák nagy többsége térköves lesz, februárra végeznek minddel.
A 2021-es járdaprogram keretein belül 2 utcában befejezték már a munkálatokat, 4-ben pedig megkezdték az összesen 24 utcaszakaszból, derült ki az önkormányzat sajtótájékoztatóján. Mindössze 2-3 helyszínen készül öntött beton járda, a többi térköves lesz, mondta el Varga Ferenc.
– Az idei járdafelújításokat teljes egészében az önkormányzat finanszírozza, mintegy 177 millió forint értékben. – ismertette az alpolgármester.

A város 8 körzetében 7 vállalkozás végzi a munkálatokat, ami összességében mintegy 150 napot fog igénybe venni, vagyis körülbelül február közepére végeznek.
Varga Ferenc azt is hangsúlyozta, hogy a járdafelújítás az önkormányzat kiemelt céljai közé tartozik, ezt a későbbiekben is szeretnék folytatni. Mint korábban beszámoltunk róla, 2022-ben is rengeteg forrást tud erre biztosítani a város, köszönhetően a mintegy 360 millió forintos kormányzati támogatásnak, amit az önkormányzat további 150 millió forinttal egészít ki.