Saját nagymamáját rabolta ki

A nő aranyat és pénzt követel nagyanyjától, s azzal fenyegette, ha nem ad, rágyújtja a házat. Végül élelmiszerekkel és cipővel is beérte.
Szegedi Járási Ügyészség indítványozta annak a nőnek a letartóztatását, aki aranyat és pénzt követelt idős nagymamájától.
A megalapozott gyanú szerint a nő november 1-jén, kora délután kereste fel Szegeden idős nagymamáját. A gyanúsított a sértettől készpénzt és aranyat követelt és közölte, hogy amennyiben nem teljesíti a kérését, úgy rágyújtja a lakást. A fenyegetések ellenére az idős asszony nem teljesítette a nő kérését. A gyanúsított ezt követően a lakásban élelmiszereket és cipőt rakott össze azért, hogy azokat magával vigye. A sértett mindezeket észlelte és kérte, hogy azokat adja vissza. A gyanúsított mindezek ellenére az ingatlanból távozni akart, és az eltulajdonított dolgok megtartása érdekében a nagymamáját nagy erővel fellökte és az ingatlanból távozott. A sértettnek 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.
A bűncselekmény felismerésére, elhárítására koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt indult eljárásban a járási ügyészség a szökés, elrejtőzés, az eljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélyére figyelemmel tett indítványt a gyanúsított letartóztatásának egy hónapra történő elrendelésére.
Az ügyészi indítványról a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a ma dönt.