Már Földeákon is igényelhető a szociális tüzelő

Barnakőszenet igényelhetnek a nehéz helyzetben lévő helybéliek, egészen november 15-ig.
A téli tüzelőt azok igényelhetik, akik háztartásában a havi, egy főre eső jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum 250 százalékát, azaz a 71 ezer 250 forintot, egyedülálló esetében a 99 ezer 750 forintot.
A kérelem elbírálásakor – a vonatkozó helyi rendelet alapján – előnyben részesítik azokat, akik aktív korúak ellátására, idős korúak járadékára, települési támogatásra (különösen, ha lakhatási támogatást kapnak) jogosultak, illetve akik halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevelnek.
A támogatás egyszeri alkalommal tíz mázsa barnakőszenet jelent.
Az eljárás kérelem alapján indul, a kérelmeket november 15-ig lehet benyújtani a községházára, z erre a célra létrehozott nyomtatvány kitöltésével (az üres nyomtatvány a községházán vehető át, s helyben kitölthető).
Fontos tudni, hogy egy háztartásból csak egyetlen egy személy kérhet ingyen tüzelőt, s a érelemben a saját, illetve a vele egy háztartásban élők jövedelméről is nyilatkoznia kell, s az ezekkel kapcsolatos dokumentumokat is csatolnia kell.
A támogatási kérelmekről a földeáki képviselő-testület szociális bizottsága dönt majd.
A barnakőszén elszállításáról minden érintettnek önmaga kell gondoskodnia.