Jó reggelt Makó!

Félmilliárdos járdaprogram indul Makón, és az újszülöttek támogatását is jelentősen megemelték, babákat köszöntöttek Maroslelén, Magyarcsanádon elkezdődött az óvoda felújítása.
150 ezer forintra emelik az újszülöttek támogatását Makón. 2015-ben az új városvezetés 45 ezer forintról emelte 100 ezer forintra, most tette lehetővé a költségvetés az újabb emelést. A kiegészítés visszamenőleg is jár 2019. október 14. után született gyermekek után.
Több mint félmilliárdos járdaprogram indul. Mintegy 360 millió forint kormányzati támogatást kapott rá a város, ezt egészítik ki a költségvetésből 150 millió forinttal. Mindegyik választókörzetet érinti.
A testületi ülésen nem vett részt Farkas Éva Erzsébet, Varga Ferenc alpolgármester vezette le. Információink szerint azért, mert a koronavírus fertőzéshez hasonló tünetek jelentkeztek rajta.
27 kisbabát köszöntöttek Maroslelén. A kisfiúk kék, a kislányok rózsaszín oklevelet, egy-egy a keresztnevükkel kirakott karkötőt, édesanyjuk pedig egy szál virágot kapott Drimba Tibor polgármesterről.
A Magyar Falu Program „Óvodaépületek felújítása, korszerűsítése, új óvoda építése” pályázat keretében megkezdődött az óvodaépület nyílászáróinak cseréje Magyarcsanádon. Több pályázatot is nyert idén a falu.