Felturbózott védelmet biztosít a harmadik vakcina

A most terjedő delta variánssal szemben is hatékonyan óv meg bennünket – írja a Promenad24.
A Pfizer és a BioNTech mRNS-alapú vakcinájának harmadik dózisa 95,6%-os hatékonyságot biztosít a koronavírus ellen, még a delta variánssal szemben is – mutatja a két cég által csütörtökön közzétett átfogó kutatás.
A lap a Portfolio cikkére hivatkozva azt írja, független szakértők által még nem ellenőrzött tanulmányhoz 10 ezer 16 évnél idősebb részvevőt teszteltek, és ez kedvező eredményeket hozott a harmadik dózis biztonságosságára nézve. Az eredményeket nem sokkal azután tette közzé a két vakcinagyártó cég, hogy az amerikai gyógyszerhatóság, az FDA engedélyezte a Moderna, illetve a Johnson & Johnson emlékeztető dózisát, és közölte: érdemes az eredetitől eltérő vakcinát választani megerősítésként. A Pfizer és a BioNTech vakcinája már korábban megkapta az engedélyt a második oltást követő legalább hat hónappal való alkalmazásra a 65 év felettiek és a magas kockázatúak számára.
Walid Gellad, a University of Pittsburgh orvosi iskolájának professzora szerint úgy tűnik, a harmadik oltás a koronavírus delta hullámában is hasznos, ugyanakkor különösen az idősek számára lehet kiemelten fontos.
Forrás: Promenad24 / Portfolio – borítókép: illusztráció, MTI