Óföldeáki vizet isznak a földeákiak

Kicsit furcsa, a megszokottól eltérő ízű, s a nyomásával is baj van. Az ok: megkezdődött a földeáki víztorony felújítása, a térségi ivóvízminőség-javító program pótmunkái keretében. A képen: idén márciusban bontották le a régi földeáki víztornyot.
Panaszkodnak a földeákiak hétfő óta, hogy megváltozott a csapvíz íze, időnként a színes is, s ami a legbosszantóbb, időnkét nyomásproblémák is akadnak vele, nem lehet tusolni, mert csak csordogál a víz, nehezebben töltődik fel a vécétartály.
Mint kiderült, a probléma oka, hogy a KEVIÉP Kft. megkezdte a földeáki víztorony felújítását, ezért nem abból, hanem a szomszédos óföldeáki víztoronyból kapják a vizet a földeáki háztartások is.
Bár a víz íze és élvezeti értéke némileg megváltozott, az nem jelent kockázatot, hiszen a vízminőség folyamatos ellenőrzés alatt áll – közölte a cég.
Akinek panasza van emiatt, az az Alföldvíz Zrt. ingyenes hibabejelentőjét hívhatja a +36-80-922-333-as telefonszámon.
A KEVIÉP által végzett munka egyébként része a makói térségi ivóvízminőség-javító programnak, mely 2014 szeptemberében indult, 3,8 milliárd forintból, benne 3,2 milliárdos uniós támogatással. Csakhogy a program pénzét ugyan 2015-re, a kitűzött határidőre elköltötték, ám a víz minősége sok helyen nem javult, egyenesen romlott ezért – hogy az érintett településeknek ne kelljen visszafizetniük az uniós támogatást (ami a összes önkormányzatot csődbe vinnék, a kormánynak két szakaszban újabb 1,5 milliárddal kellett kipótolnia a munkálatokat. Az ivóvíz rendszerbe egyébként olyan, a kórházi fertőzéseket is okozó baktérium került, mely súlyos belső vérzéseket okoz, így a tisztiorvosi szolgálat nem engedte, hogy az új rendszerből engedjék a vizet a hálózatba.
Az ivóvízminőség-javító program során egyébként eddig látványos munkának bizonyult a régi víztornyok ledöntése és az újak felállítása Pitvarostól, Földeákon át Kiszomborig.
A fejlesztésben 17 település vett részt ám mivel az új hálózatban komoly egészségügyi problémák jelentkeztek, azt például Makón azóta sem lehet használni. Csak négy településen volt sikeres a program, Nagyéren, Ambrózfalván, Pitvaros és Csanádalbertin, köszönhetően annak, hogy ezek a települések a nagyéri tisztítóműből kapják a vizet, s a mikrotérségben az előírásoknak megfelelő a szolgáltatott ivóvíz minősége.