Megnyitotta a báli szezont a VargaBalett

Hetedik alkalommal rendezte meg a táncműhely jótékonysági bálját szombat este, amely hagyományosan a báli szezon nyitánya is Makón.
Varga József portálunknak elmondta, a bál üzenete, hogy a gyerekeknek minél minőségibb oktatást tudjanak biztosítani, el tudják utaztatni a növendékeket fesztiválokra, országos versenyekre, illetve hogy különböző élménygazdag programokkal színesítsék az évüket.

– A legfontosabb cél, hogy amennyiben élményt nem tudtunk tavaly adni, idén az élmények legyenek központban, és a gyerekek ezekből gazdálkodjanak – mutatott rá a művészeti vezető, utalva arra, hogy a tavalyi évben a pandémia mekkora hatással volt a terveikre.

Varga Márta a bál megnyitóján kiemelte: a Jótékonysági Bál nyitja hagyományosan a báli szezont Makón. Beszédében felidézte a VargaBalett 2020/2021-es évének legfontosabb eseményeit, állomásait is – mindezt egy zenés vetítés kísérte, amely többek között a Makovecz téren, 240 fővel bemutatott flashmobot is tartalmazta, amely a táncműhely évadzárója volt.

A Korona Szálló emeleti dísztermében tartott bálon műsorral készültek a Szegedi Nemzeti Színház művészei, a zenéről a Docpiano Band gondoskodott, e mellett pedig tombola, „Asztal-quiz” és más szórakoztató pillanatok is várták a résztvevőket.