Decemberben már használhatják az autósok a Rákosi úti körforgalmat

Bár a teljes beruházás csak tavaszra készül el, az út arra már alkalmas lesz, hogy ne kelljen kerülőt tenni a közlekedőknek.
Magyarország kormányának és Lázár János országgyűlési képviselőjének köszönhetően az elmúlt években Makón és térségében nagy mértékben történt vonalas infrastruktúra fejlesztés. – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Farkas Éva Erzsébet, hozzátéve, hogy mintegy 7 év alatt közel 70 kilométernyi autópálya és autóút szakasz, valamint kerékpárúthálózat újult meg.
A Rákosi úti körforgalom szükségességének ügyek hosszabb ideje húzódik, a makóiak igénye és a komoly belesetek növekvő száma is indokolta ezt a beruházást, amelynek érdekében Lázár János országgyűlési képviselő, valamint Farkas Éva Erzsébet és Csjenyik Zoltán polgármesterek közösen fordultak az Információs és Technológiai Minisztériumhoz.
A kormányzat ezután a körforgalmi csomópont létesítésére mintegy 300 millió forint forrást biztosított, a NIF Zrt. pedig lefolytatta a közbeszerzést, és idén augusztus végén már átadásra is kerülhetett a munkaterület.
A beruházás teljeskörű befejezése márciusra várható, ám ez a dátum már tartalmazza például az itteni közvilágítás kiépítését is, az autósok ennél már sokkal hamarabb használhatják majd újra az utat, ha az időjárás is engedi, akkor már decemberben lehet rajta közlekedni.
– A vonalas infrastruktúra fejlesztés beruházásai azonban nem állnak meg ezzel itt Makón és a térségben, Lázár János országgyűlési képviselőnek köszönhetően a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzattal együttműködve a TOP plusz forrásaiból további utak és kerékpárutak újulhatnak majd meg. Ez gazdasági érdek is, amelyet a növekvő turisztikai fejlesztések is igényelnek. – tájékoztatott Farkas Éva Erzsébet.
[Best_Wordpress_Gallery id=”233″ gal_title=”Rákosi út körforgalom”]
A NIF Zrt. Útfejlesztési igazgatóságának projektiroda-vezetője megerősítette: valóban lehet majd közlekedni még idén a kereszteződésben, ám ekkor még építési terület lesz a körforgalom, a kopóréteg nélkül.
Povázsai Pál azt is hozzátette, hogy a forgalom nagysághoz lett méretezve, mivel teherautók és buszok is közlekednek, a belső átmérője 15 méter, míg a külső 24 méter, vagyis kényelmesen lehet majd benne közlekedni.