Idegenben is győzni tudott a Makó FC

A makói alakulat 1-0-ás sikerrel zárta az idény első idegenbeli mérkőzését a Dabas-Gyón otthonában.
Zsinórban a harmadik mérkőzésüket is meg tudták nyerni a makóiak, így már kilenc ponttal a táblázat negyedik helyén állnak.
A hétvégi vendégszereplés izgalmas összecsapásként indult, ahol az első félidőt kemény párharcok jellemezték, gól viszont nem született.
A folytatásban néhány hazai ziccer után végül a vendég Makó FC ragadta magához a vezetést. Egy remek akciót követően Pócs beadását Dóra passzolta közelről a dabasi kapuba. Ezzel a végeredményt is beállította, hiszen több gól nem született a találkozón.
Az újonc makói egyesület az első idegenbeli mérkőzését is sikerrel vette, így joggal mondható, hogy berúgták az NB III ajtaját.
Fotó: Makó FC Facebook-oldala