Menesztették a miniszterelnök-helyettest, összeomlott a lengyel kormánykoalíció

Összeomlott a lengyel kormánykoalíció, miután Mateusz Morawiecki kormányfő felmentette tisztségéből Jaroslow Gowin miniszterelnök-helyettest, a lengyel kormánykoalíció kisebbik tömörülésének, a Porozumienie (Egyetértés) pártnak a vezetőjét.
Emelt fővel távozunk. Lemondásom az Egységes Jobboldal végét és a koalíció felbomlását jelenti
– szögezte le Jaroslow Gowin. Pártjának 10 képviselője van a lengyel parlament alsóházában (szejmben), távozásukkal pedig elveszítheti többségét a kormánykoalíció a törvényhozásban. A Zjednoczona Prawicának (Egységes Jobboldal) eddig 232 mandátuma volt a 460-ból.
A koalíció legnagyobb pártjához, a Jog és Igazságossághoz (PiS) tartozó kormányfő és helyettese az alsóház egyik szerdai napirendi pontján, a médiatörvény tervezett módosításán különbözött össze, ami úgy változtatná meg a szabályokat, hogy – kritikusok szerint –az Európai Gazdasági Térségen (EGT) kívüli jogi személyektől függő médiumok működését ellehetetlenítsék Lengyelországban. Magyarán megváltozna a külföldi részesedésű médiára vonatkozó működési engedély feltételrendszere.
A törvénymódosításra ezért széles körben úgy tekintenek, mint ami az amerikai Discovery tulajdonában lévő, de hivatalosan Hollandiában bejegyzett Polish Television Holding BV nevű cég által felügyelt TNV24 hírcsatorna ellen irányul. A független hírcsatorna működési engedélye szeptember végén jár le, a kritikusok szerint a jobboldali kormány pedig annak akarja elejét venni, hogy ezt ne kapja meg jogszabályi feltételekre hivatkozva.
Forrás: index.hu