Határszemle Csanádpalotán és Királyhegyesen

A földhasznosítási, az ideiglenes hasznosítási és mellékhasznosítási kötelezettségek teljesítését ellenőrzik Csanádpalotán és fogják Királyhegyesen. A parlagfű fertőzöttséget is ellenőrzik majd a makói járás összes településén.
Június 2-án kezdte, s június 21-éig öt napon át ered útnak a Csongrád -Csanád Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály makói földhivatala két dolgozója, Elek Róbert és Molnár Zsolt, hogy ellenőrizze, hogy a csanádpalotai és királyhegyesi határban a hasznosítási, az ideiglenes hasznosítási és mellékhasznosítási kötelezettségek teljesítését. Azaz azt, hogy az egyes földtulajdonosok, földhasználók megművelték-e az általuk használt földet, vagy sem (melyekre egyébként terület alapú támogatást lehet felvenni, minden esztendőben).
A két szakember a csanádpalotai határban kezdte még június 2-án az ellenőrzési munkát, majd ott is folytatta június 7-én, illetve ma, illetve fogja még az időjárás és a bejelentések számának függvényében június 14-én, 16-án és 21-én.
Ezt követően áttérnek a szomszédos királyhegyesi határba, ahol június 23-án, június 28-án és június 30-án folytatják a munkát.
A helyszíni ellenőrzés a műholdast egészíti ki (lévén az nem egyidejű képeket szolgáltat).
Az egyébként a jogszabályban előírt ellenőrzés célja, hogy a hatóság meggyőződjön, hogy a földhasználók/földtulajdonosok termőföldjeiket a művelési ág szerint hasznosítják-e, illetve ha nem teszik, akkor megtesznek-e minden szükséges lépést a gyomnövények megtelepedése és elterjedése ellen. (A szőlőt és a gyümölcsöst azonban a művelési ágnak megfelelően kell hasznosítaniuk.)
De a gazda/használó kötelessége a termőföldnek nem minősülő területen elvégezni a növényzet rendszeres gondozását, ha az nem akadályozza vagy korlátozza az ingatlan területe más módon való hasznosítását.
Ellenőrzik egyébként a mező- és erdőgazdálkodási művelés alatt álló belterületi földeket, a külterületi földeket és a termőföldnek nem minősülő kivett ingatlanokat, azaz a utakat, csatornákat, beruházási területeket, beruházási célterületeket is.
Ha úgy találják, hogy valamelyiket nem a megfelelő módon hasznosítják, akkor a földtulajdonos/földhasználó felszólítást, végső esetben bírságot kap. Az utóbbi hektáronként 2000 forint, de a minimum összege 20 ezer forint.
Az utóellenőrzést pedig várhatóan július második, illetve auguszts első felében tartják.
Parlagfű ellenőrzési menetrend a makói járásban
Az ellenőrzést június 1. és október 15 között, az időjárástól függően végzik. A kiszabható büntetés 15 ezer és 5 millió forint között állapítható meg, a fertőzött földterület nagysága arányában.