Egy német férfi tett bejelentést a 112-es segélyhívón keresztül még tegnap délután arról, hogy egy olaszországi településről ellopták két, egyenként körülbelül 10 ezer euró (azaz körülbelül 360 ezer forint9 értékű kerékpárját. A tulajdonos a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központja munkatársának elmondta továbbá, hogy tudomása van arról, hogy a bicikliket a dél-alföldi megye határszakaszán keresztül, valószínűleg Romániába akarják vinni.
Ennek köszönhetően a Nagylaki közúti határátkelőhelyen a rendőrök 15 óra 10 perckor megállítottak egy gépkocsit, amiben három román férfi utazott. A jármű rakterében, egy matraccal letakarva a rendőrök nemcsak a szóban forgó két ellopott biciklit, hanem további három, értékes – feltehetően szintén lopott – kerékpárt is találtak. Azok mindegyikét lefoglalták, míg a három román állampolgárt előállították a Makói Rendőrkapitányságra.
Így festenek a nagyon-nagyon drága kerékpárok:
Az ügyben pénzmosás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A nyomozást folytató Makói Rendőrkapitányság vizsgálja, hogy a kerékpárok milyen módon kerülhettek a három személyhez.