Jó reggelt, Makó!

Felavatták a megújult nagyéri művelődési házat, kiderült melyik étel a Glorius főszakácsa kedvence. egy kilométer hosszan javították a Makó-Rákos felé vezető utat, lebontották a bódékat a földeáki piac elől. Ezekről is írtunk tegnap.
Pénteken délelőtt a pitvarosi, 9 órától a csanádalberti piactéren osztanak naposcsibéket, Szeles József kiszombori vállalkozó felajánlásának köszönhetően.
Immár teljes szépségében látszik és működik az uniós és állami támogatásból épült földeáki piac. Az év elején a zöldséges, míg nemrégiben a lángossütő bódéját is elbontották előle. Mindkettő a piaci épületben kapott helyet.
Román Zoltánnal, a Glorius étterem főszakácsával beszélgettünk az ízvilágokról, konyhákról, a szakmáról és az új dolgok kipróbálásáról. Kiderült az is, hogy nagyon szereti a tengeri ételeket.
Véget ért a nagyéri művelődési ház harmincmilliós felújítása, immár ablakok vannak a nagytermen és télen a napenergia szolgáltatta az áramot a fűtéshez. Program és népművelő is akadt hozzá.Tegnap avatták.
Új dolgozói parkolóval bővült a Váll-Ker Kft.
Egy kilométeres szakaszon javították a Makó-Rákos felé.