Az ebédlőjét is DJ pulttá alakította Molnár László a pandémia alatt

Több mint harminc éve áll a lemezjátszók mögött Molnár László, aki a pandémia alatt sem tudta félretenni hivatását és szenvedélyét. A makói lemezlovassal az utóbbi több mint egy évről, az előtte álló tervekről és arról is beszélgettünk, milyen is volt elővenni a régi Autócsárdás diszkók felvételeit.

– Hogy láttad, a szakma, illetve a kollégáid hogyan élték meg a koronavírus-helyzetet?

– Már több mint egy éve, hogy felborult a szekér rendesen a szolgáltatóiparral. Legyenek azok zenészek, vendéglátósok, vagy DJ-k, mindenkinek nagy érvágás volt egyik pillanatról a másikra behúzni a kéziféket, főleg egy pörgős nyári szezon után. Bár sokunknak van főállása, mindamellett nagyon hiányoznak a bulik, rendezvények és persze az a kis plusz jövedelem, ami kiegészítette a keresetet. Főleg így, hogy nem volt senki felkészülve, hiszen egyik pillanatról a másikra maradtunk otthon. Egyik nap még pörögtünk, és azt hittük ez az éjszaka tényleg soha nem érhet véget, a másik pillanatban pedig értetlenül és bizonytalanul álltunk a kialakult helyzet előtt. Van az ismerőseim között olyan is, aki lassan felélte a kis tartalékait már az elején, és gyorsan más munka után nézett. Volt, aki pizzafutárnak, más biztonsági őrnek állt.

– Rád hogyan hatott a kialakult helyzet? Mivel töltötted ezt az időszakot, mennyire volt nehéz, vagy lehetett egyáltalán elszakadni a DJ pult mögül?

– Hogy én hogy éltem meg ezt az időszakot, hát az sem mentem el a szép emlékeim közé. Eleinte kicsit aláértékeltem a helyzetet és vártam, hogy kapjuk a hírt, talán csak ennyi volt, és mehet minden tovább. Ez nem egészen így alakult. Telt-múlt az idő és mindenki belátta, hogy nem kevés időre kell berendezkednünk a négy fal közé. Az elvonási tünetek pedig, mint egy függőnél, gyorsan jöttek. Beszereltem az ebédlőt és rendszeresen ott játszottan, a szomszédok nagy örömére, éjjelente olykor nyitott ablaknál. A hálót is átalakítottam az élő bejelentkezésekhez. Bár eleinte idegennek tűnt, de kedvet kaptam a live műsorokhoz, ahol a sok évtized alatt megtáncoltatott közönségemtől, sok biztatást és aranyos posztokat, hozzászólásokat kaptam. Köztudott, hogy ekkortájt sok ember töltötte idejét az online tartalmakat nézegetve, zenét hallgatva otthon.

Videópartikat tartottam a közösségi oldalon, majd a régi rendezvényeim bulijait ástam elő videokazettáról, videofelvételek részleteit posztolgattam időnként. Ami valljuk be őszintén, meglepően nagy népszerűségnek örvendett, hiszen volt, amelyik felvétel 33 éve történt a makói Autóscsárda discoban, és valami tizenkétezer megtekintéssel büszkélkedhet. Beleástam magam régi kedvenc stílusaim, a jazz és soul régi és kiaknázatlan területeibe, és naponta több órát zenéltem rendszeresen, amit ma is megteszek.

Ha azt szeretted volna, hogy képbe maradj, és ne felejtsenek el, mint szolgáltatót, posztolgatni kell a közösségi oldalakra időnként. Valamint, ha már így alakult a helyzet, úgy terveztem előre menekülök. Egyébként is sokat esküvőzöm zeneszolgáltatóként, így megszereztem egy ceremóniamesteri végzettséget is tavalyi év decemberében. Biztos nem nélkülözhetetlen szakma a miénk, de részesei vagyunk a szórakoztatásnak, ki így, ki úgy. Már Feró is megmondta, a munka és a pihenés után szükség van a szórakozásra is mindenkinek. Ha pedig jól szórakoztatsz, nem csak zenét játszol, és te is élvezed, akkor jönnek a felkérések. Akkor mindig visszapattan a labda, és játékba kerülsz ismét, mert a mai közönség észreveszi, ha jól zenélsz, és visszatapsol egy-egy rendezvényre.

– Évtizedek óta benne vagy ebben a világban, hogy látod, mennyit változott?

– A mai DJ-skedés már nem a régi, és számomra nagyon a zenét terrorizáló tempó irányába halad a világ. Mi még ismertük a bakelitet, a polimer kazettát, és a kacsatáncot is. Végig hakniztuk az éjszakákat, és vadásztuk az új dalokat egymástól. Barry White feledhetetlen hangját pedig nem a zenefelismerő programmal azonosítottuk be… Nagyon megváltozott a világ. Ezért is sokrétű próbálok lenni ma is. Esküvőn, céges partin, fesztiválon zenélek. Csapatépítő, gyereknapi rendezvényen műsort vezetek. Nem könnyű szakma ez ma sem, a mai kornak és a sokféle rendezvény igényeinek, zenei stílusának megfelelni. A szórakozási szokások pedig az igényesség mércéjével mérve, igen eltávolodtak egymástól.

– Átléptük az ötmillió beoltottat, lépésről lépésre egyre inkább visszatérünk a régi életünkhöz. Milyen terveid vannak a következő időszakra?

– Talán most némi remény van, hogy visszatér az élet és újra lehetőséghez jutunk. A könnyítés jelei már érzékelhetőek az utóbbi napokban, egyre több felkérés érkezik céges rendezvényre, esküvőre és Makó közepén is pakolom majd a lemezeket időnként a teljesen új dizájnba öltöztetett Malibu Music cafe-ba. Persze tagadhatatlanul várom a Hagymatikum aktuális rendezvényeit is, ahol már jó pár éve szórakoztatom a közönséget. Már nagyon készülök, és ha újra zöld utat kapunk, ígérem feledhetetlen nagy bulik lesznek az idei nyáron ismét! Aki pedig ismer, az tudja, valami sosem változik, Máté Péter is megénekelte: „zene nélkül mit érek én!”.

Borítókép: archív fotó