Buzás Péter: 10 milliárd forint ebbe a térségbe, egy projektre nem sűrűn jött idáig

Makó előző polgármesterével a Hagymatikum bővítéséről, városok közötti versenyről, és a parlamenti lobbi fontosságáról is beszélgettünk.

– Néhány héttel ezelőtt írták alá a Hagymatikum bővítésének kivitelezési szerződését, amin ön is részt vett. Mikor és hogyan kérték fel erre?

– Az aláírás előtt néhány nappal éppen az algyői üvegházban dolgoztunk a kollégákkal, amikor csengett a telefonom. A polgármester asszony hívott, hogy szeretne velem beszélni, azt kérte, menjek be hozzá a Városházára, ha megoldható. Aznap nem tudtam, de másnap reggel találkoztunk, beszélgettünk egy fél órát, akkor mondta, hogy pénteken megtörténik a szerződés aláírása, amire engem szeretne meghívni, elfogadom-e? Mondtam, hogy el. Megbeszéltük a menetrendet, és azt is megkérdezte, hogy mondanék-e beszédet. Úgy gondolom, hogy ez a polgármester asszony, és az országgyűlési képviselő úr részéről is egy gesztus volt, már lezártuk a múltat, én annak nagyon örülök, hogy az új városvezetés nem kezdett el csak azért egy másik úton menni, mert nem ők kezdtek bele, hanem mi. Ez egyben annak az előkészítő munkának is az elismerése, amit annak idején nagyon sok ember elvégzett. Ebben az ügyben én csak a jéghegy csúcsa vagyok.

– A beruházáshoz szükséges 10 milliárd forint támogatás megszerzése természetesen nagy siker, de azért van itt egy olyan szempont, amibe talán nem mindenki gondol bele. Az országban rengeteg méretben hasonló város van, mint Makó, mindegyiknek saját tervei, beruházásötletei, saját lobbierővel. Mégsem jut mindenkinek mindig forrás, hiszen a költségvetésben erre fordítható összegek végesek. Ez a versenyhelyzet felértékeli azt, hogy ekkora támogatást sikerült megszereznie az országgyűlési képviselőnek?

– A városok között mindig van egy verseny. Szerintem annak, hogy a forrás idejön, vagy nem, két meghatározó okcsoportja van. 10 milliárd forint ebbe a térségbe, egy-egy projektre nem sűrűn jött idáig. Ennyit egy kormányzat is csak akkor ad, ha a cél reális, van értelme beletenni a pénzt. A másik, hogy ha bemegy egy átlagos makói polgár a miniszterelnökhöz, és azt mondja, kérek szépen 10 milliárdot, mert van egy az ön kollégái szerint is remek ötlete Makónak, akkor nem gondolnám, hogy sikerrel jár. Ehhez kell egy olyan ember, aki képes kilobbizni. 20 évig voltam polgármester, higgye el, van fogalmam arról, hogyan lehet pénzt szerezni. Tény, amikor országgyűlési képviselő is lettem, sokkal könnyebben ment, hogy mást ne mondjak, szavazási napokon az ember odament a miniszterelnökhöz, és megbeszélte vele, erre vagy arra lenne szükségünk. Ennek nagyon komoly jelentősége van.

– Erre még térjünk vissza egy kicsit később, de maradjunk még a városvezetésnél. Hogyan lehet elérni azt, hogy egy nagyon fontos beruházásra minél kevesebb legyen eséllyel tudjon nemet mondani egy kormányzat? Önök annak idején hogyan vágtak bele?

– A jogi karon egy tanárom mondta egyszer, hogy egy ember tudásának csak 4-6 százaléka lehet a kreatív tudás, amire ő jön rá, ő fedezi fel, az összes többit tanuljuk, szerzett tudás. Egy városnak van egy mindenkori vezetése, a vezetés körül vannak emberek, akik szorgoskodnak, hogy jobban menjen a segélyosztástól a város működtetéséig minden, többek között a fejlesztések is. Nagyon nem mindegy, hogy milyen színvonalú a pályázatíró csoport, a műszaki részleg. Azt is látni kell azonban, hogy egy ilyen kisvárosban az a tudás, nincs meg, hogy egy ekkora tervben, mint a Hagymatikum, mi legyen benne. Egy Hagymaháznál a kultúrigazgató meg tudta mondani, hogy neki ebbe a létesítménybe milyen funkciók kellenek, vagy amikor otthon valaki építkezik, megmondja, hogy én ezt kérem. Na de egy fürdőnél? Ehhez már kellenek külső szakértők is. Kerestük az utat, hogy merre induljunk, és felfogadtuk a legjobbakat, függetlenül attól, hogy milyen politikai nézeteket vallottak. Az egész fürdő projekt is ennek az objektív bizonyítéka.

– Rendben. A város részéről megvan a megfelelő előkészítés, most már csak meg kell győzni a kormányzatot, ami ekkora összegnél azért nem kis feladat. Ön volt országgyűlési képviselő is, hogyan zajlott le ez a folyamat? Hogyan lehetett kilobbizni, miközben az összes többi képviselő is hasonló forrásokért küzd?

– A Parlamenti szinten az én időmben a legnagyobb beruházások voltak, a kisebbek lejjebb dőltek el. Mindenesetre ez a mostani 10 milliárd forint mindenképpen önmagáért beszél, nem is akarnám az én munkám a mostani országgyűlési képviselőhöz mérni, mert azért ő ebben nagyon profi. Igaz, én soha nem is akartam országgyűlési képviselő lenni, az MSZP-ben akarták, de én nem vállaltam. Egy idő után Botka László meggyőzött arról, hogy mégiscsak induljak el. Amikor az első uniós ciklus elindult, már sokkal nagyobb fejlesztési forrás állt rendelkezésre, akkoriban azonban még nem ilyen mértékben Budapesten dőltek el a dolgok. A makói fürdő sorsáról például a Dél-Alföldi régióban döntöttünk. Lázár János polgármester volt Hódmezővásárhelyen, mi egyeztettünk, beszéltünk, én tudtam támogatni azt, ami neki fontos volt, ő tudta támogatni azt, ami nekem. Inkább az enyémek akarták kibekkelni, hogy ne sikerüljön a makói projekt, mondták, hogy nem fog jutni pénz. Felhívtam János titkárnőjét, és mondtam neki, szeretnék beszélni a polgármester kollégámmal. Értekezletet tartott, de azt válaszoltam a titkárnőjének, hogy ne haragudjon, ez most nagyon fontos lenne, kérem vigye be neki a telefont. Bevitte, elmondtam neki, hogy most van itt az idő a döntésre, és kértem, hogy támogassák. Azt válaszolta, hogy semmi gond, és az összes fideszes meg is szavazta, a regionális tanács ülésén a makói fürdő támogatói határozata egyhangúan született meg. De ez csak egy oldalág, rengeteg más egyeztetés is volt. A Hagymatikum sorsa tehát itt dőlt el, de például az M43-as autópálya már nem. Azért sokkal többet kellett lobbizni, mint a fürdőért. Óriási tétje volt, akkoriban addig jutottunk vele, hogy már nem lehetett nem befejezni. Ma azt látom, hogy lényegesen Budapest centralizáltabb a rendszer, ezért is kell megbecsülni, hogy valaki el tud intézni 10 milliárd forintot, mert ott dőlnek el a dolgok. Én mindenesetre nagyon örülök neki, hogy itt van a forrás, mert ez Makó és a térség javát is szolgálja.

– Sokszor elmondta, hogy mostanában már nem igazán vesz részt a makói közéletben, de amikor elkészül a fürdő bővítése, azért el fog menni megnézni?

– Persze, hogy el. A fürdő terveit nem ismerem, de szakemberek készítették őket, és ennyi pénzből lehet egy szép épületet csinálni. Nagyon bízom benne, hogy kiugrik ezzel Makó, szerintem ez a dolog jó úton van. Szóval természetesen el fogok menni az átadóra is, és utána ki is próbálom. Rengeteget ugyan nem fogok járni, mert nem vagyok az a típus, akinek úszóhártya nő az ujjai között, de annak idején is én vettem meg az első bérletet.