Kétezer naposcsibét osztanak szét csütörtökön Maroslelén

Szeles József kiszombori vállalkozó jóvoltából csütörtökön kétezer naposcsibét osztanak ki a községben. Bárki mehet értük.
A kiszombori vállalkozó folytatja jótékonysági akcióját, Maroslelén holnap, azaz csütörtökön reggel 8-tól a községháza udvarán kezdik meg osztani a naposcsibéket azoknak a marosleleieknek, akik azokért elmennek.
Az önkormányzat elsősorban azok jelentkezésére számít, akik maguk is rendelkeznek a csibék felneveléséhez hellyel, takarmánnyal, türelemmel és idővel.
A makói járás néhány kistelepülésén a már a múlt héten megkezdődött a naposcsibék ingyenes osztása, Szeles József felajánlásának köszönhetően, a helyi önkormányzatok szervezésében. Apátfalván a múlt csütörtökön 80-100 szociálisan rászorult, közfoglalkoztatott és nyugdíjas kapott szintén térítésmentesen összesen háromezer naposcsibét. Pénteken pedig Földeákon vehetnek át mindazok a felnevelendő szárnyasokból, akik jelentkeztek, de már ne tegyék, minden csibének akadt gazdája.
Egyébként Szeles József felajánlásaként Ferencszálláson is osztanak majd a helybélieknek naposcsibét a helyi piactéren reggel 8 órától. Itt egy-egy jelentkező maximum ötven szárnyast kaphat.