Besurranó tolvajokat fogott a szolgálaton kívüli rendőr

Egy harminchat éves férfi, illetve a tizenhat éves társa egy autóból emelt el dolgokat, majd mikor a tulaj megzavarta őket, egy csatornában bújtak el. A rendőr perceken belül elfogtak mindkettejüket. Fotó: police.hu.
A Kisteleki Rendőrkapitányság állományába tartozó körzeti megbízott érte tetten azt a két besurranó tolvajt, akik egy magánház udvarában parkoló személygépkocsiból, tulajdonítottak el értékeket.
A hatóság rendelkezésre álló adatok szerint a feltételezett elkövetők még kedden délután valamivel fél négy előtt mentek be az egyik kisteleki ingatlanba, az ott leállított nyitott állapotban lévő autóból kiemelték a sértett pénztárcáját, amiben százezer forint és személyes okmányok voltak.
Cselekményükben azonban a ház tulajdonosa megzavarta a 36 éves szegedi férfit, és annak 16 éves társát, akik így a helyszínről elmenekültek. A futva távozó elkövetőket észlelte a szolgálaton kívüli rendőr, aki a közelben elfogta a tolvajokat, akik időközben egy csatornában bújtak meg. Tőlük hiánytalanul előkerült a pár perccel korábban ellopott pénztárca a százezer forint készpénzzel együtt.
A gyanúsítottakat a nyomozók kihallgatták, velük szemben lopás bűntette miatt indult eljárás.
A gépjárműből lopások és feltörések megelőzése a tulajdonosok érdeke is. Ezért a rendőrség felhívja a figyelmet,
– mielőtt elhagyják a járművet, győződjenek meg arról, hogy az autót (ajtót, ablakot, napfénytetőt) bezárták!
– ügyeljenek rá, hogy a jármű utasterében (látható helyen) ne maradjon semmilyen csomag, vagy használati tárgy!