Jó reggelt, Makó!

Lépcsőzetesen nyit májusban a Hagymatikum, erről a Rádió7-nek is beszélt Farkas Éva Erzsébet. Fákat ültettek Földeákon, Apátfalvára megérkeztek a Magyar Falu Programban nyert eszközök.
Három lépcsős nyitásra készül a Hagymatikum Gyógyfürdő, amely májusban megnyithatja kapuit a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára, amennyiben a héten Magyarországon eléri a beoltottak száma a négymillió főt.
Makó polgármestere és Dr. Ábrahám Judit volt a Rádió7 vendége, Farkas Éva Erzsébet a műsorban beszámolt a közösségi élet újraindításáról is, ám emellett a fokozatosság és a szabályok betartásának fontosságát is hangsúlyozta.
Közösségi terekre ültettek fákat Földeákon. A település a Nemzeti fásítási programban nyerte el a facsemetéket.
Pénteken megérkeztek Apátfalvára a Magyar Falu Program sikeres pályázatának köszönhetően a megnyert eszközök: az összesen nyolc és félmillió forint értékű traktor, pótkocsi, talajmaró és tárcsa. Hamarosan munkába is állítják azokat.