Emberkereskedelem miatt tartóztatták le az óföldeáki férfit

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája – nem végleges végzésével – a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség indítványának helyt adva, ma harminc napra elrendelte az emberkereskedelemmel gyanúsított Óföldeákon élő férfi letartóztatását.
A megalapozott gyanú szerint a román állampolgárságú, de Óföldeálkon élő férfi 2018 decemberétől többször súlyos fenyegetéssel, veréssel kényszerítve dolgoztatott prostituáltként három nőt, jellemzően Németországban. A gyanúsított a sértettek érzelmi, anyagi kiszolgáltatottsága mellett azt is kihasználta, hogy az éppen külföldön prostituáltként dolgozó sértettek gyermekeire a férfival élő nők vigyáztak, így a kapcsolattartást a gyanúsított korlátozta, ha a sértettek nem az elvárásoknak megfelelően dolgoztak vagy a keresményüket nem adták át. A prostitúcióból származó bevétellel a sértetteknek mindig el kellett számolniuk, sőt a gyanúsított utasításai szerinti személynek haza is kellett utalniuk.
A letartóztatást elrendelő elsőfokú bíróság kifejtette, hogy a minősített emberkereskedelem bűntette kiemelkedő tárgyi súlyú, 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, a gyanúsított több országhoz kötődik, emellett az eddigi adatok szerint korábban Romániában is állt már eljárás alatt hasonló cselekmények miatt, így szökésétől, elrejtőzésétől, de a bűnismétléstől is tartani kell, emellett a sértettekhez fűződő viszonya miatt az eljárás befolyásolásának veszélye is fennáll.
A bíróság a fenti veszélyek kivédését kizárólag a legsúlyosabb kényszerintézkedéssel, letartóztatással látta elérhetőnek.
A nyomozási bíró letartóztatást elrendelő végzését az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője fellebbezett, így a végzés nem vált véglegessé — közölte a Szegedi Törvényszék.