Dolgoznak a nagyéri óvoda negyvenhatmilliós felújításán

A Magyar Falu Program tavaly késő ősszel elbírált pályázatai közül a legnagyobb összeget a makói járásban a nagyéri önkormányzat nyerte el. A negyvenhatmilliót az óvoda épülete teljes felújítására fordítják.
– Jelenleg is folyik az óvoda épület negyvenhatmillió forintot felújítása, köszöngetően a Magyar Falu Program pályázatán elnyert támogatásnak – mondta a Makó Híradónak Lőrincz Tibor, Nagyér polgármestere.
A munkálatok során teljesen felújítják az elnyert pénz segítségével az óvoda épületét, ami azt jelenti, hogy hűtő-fűtő klímát is felszereltetnek, de teljesen megújul a szolgálati lakás is. A gyermekintézményben betegszobát is kialakítanak, azaz olyanná teszik az óvodát, mely megfelel a kor elvárásainak.
Az épület, a homlokzati stukkói miatt nem külső, hanem belső, tizenöt centi vastag hőszigetelést kap, de akadálymentesítik, megépül a mozgáskorlátozottak számára is alkalmas mosdó, s kicserélik a jelenlegi ajtókat, ablakokat is – sorolta korábban a felújítás további részleteit Nagyér polgármestere. A községi óvoda negyven esztendeje működik, azóta ekkora felújításon még nem esett át, csak a tisztasági meszeléseket végezték el a csoportszobákban és a többi helyiségben. Tizenöt évvel ezelőtt egyszer már kicserélték az épület a régi kazánját, ezt pedig tavaly cserélték le egy modern, energiatakarékos indukciós kazánra.
A nagyéri óvodába jelenleg huszonnégy kisgyerek jár, ők életkortól függetlenül egy, vegyes csoportban vannak.
Az óvodafelújítás jelenleg a községben zajló legnagyobb beruházás, hiszen nemrégiben – másfél hónappal a kitűzött határidő előtt – fejeződött be teljesen a faluház felújítása.
A nagyéri önkormányzat a Magyar Falu Program úgynevezett közösségi tér fejlesztése pályázatán indult, s nyert el tavaly nyár közepén összesen harminchárom millió forintot erre a célra. Ennek köszönhetően újulhatott meg a helyi művelődési ház, ahová napelemmel táplált hűtő/fűtő klímát szereltek, illetve négy ablakot vágtak a nagyteremre, hogy az természetes fényt kapjon. A kor követelményeinek megfelelően alakítottak ki az egyébként kívülről és belülről is régóta teljesen rendben lévő az épületben egy mozgáskorlátozott mosdót is.