Csőke Norbert: napok óta készülünk a nyitásra

Hamarosan elérheti Magyarországon a beoltottak száma a három és félmillió főt, amely után megnyithatnak a teraszok. Az ezzel kapcsolatos bejelentést Makón is várják már, a Figyi Coffee és a nemrégiben nyílt G Pont Makó is készül a nyitásra.
Április 14-én jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán, hogy a kormány az újraindítás következő lépcsőfokát 3,5 millió beoltott emberben határozta meg. Az előző heti bejelentés szerint ezt várhatóan szerdán vagy csütörtökön érhetjük el, a koronavirus.gov.hu szerda reggeli adatai szerint eddig 3 363 596 főt oltottak be.
– Nagyon régóta vártuk, hogy ez a pillanat elérkezzen – fogalmazott Csőke Norbert, aki bizalmát fejezte ki, hogy a nyitáshoz kitűzött számot péntekre vagy szombatra elérjük.
Mint kiemelte, napok óta, szinte egy hete készülnek folyamatosan a nyitásra; a napernyőket, napvitorlákat felrakták, előszedték a teraszbútoraikat is, illetve az árukészletek feltöltése is zajlik.
– Újdonsággal is készülünk, a bolondos április után bízunk abban, hogy most már itt lesz a tavasz, és egyedüliként a jeges csokit fogjuk bevezetni, mintegy 8-10 fajta ízben – árulta el a Figyi Coffee tulajdonosa, aki továbbá kiemelte: pár új fajta kávékülönlegességgel is készülnek majd.
Ráadásul a cégcsoport egy új hellyel is bővült, a G Pont Makóval, ahol gyros és lángos is kapható – tudtuk meg Csőke Norberttől. A Lonovics sugárúton található gasztroponton egyelőre elvitellel, hétvégétől viszont ott is egy kisebb terasszal várják a vendégeket.
Csőke Norbert aláhúzta: természetesen mindkét helyen a járványügyi helyzetnek és a rendeleteknek megfelelően járnak el, a távolságtartást és az asztalok közötti megfelelő távolságot is betartják, akárcsak a különböző járványügyi szabályokat is, így kézfertőtlenítőt is biztosítanak a vendégek számára, továbbá az asztalokat is folyamatosan fertőtleníteni fogják.
Érdeklődésünkre arról is beszélt Csőke Norbert, hogy a jobb idő beköszöntével általánosan minden vendég vágyik arra, hogy egy kicsit leüljenek, összejöjjenek egy baráti találkozásra.
– Az, hogy le lehet ülni újra egy vendéglátóhelyen közel nyolc hónap után, az egy hatalmas nagy szó – emelte ki, továbbá rámutatott arra is, hogy a közösségi médiában is azt látja, hogy az emberek kicsit fásultak, hamarabb esnek egymásnak, a mostani lépéssel viszont legalább egy részleges társadalmi életet lehet élni együtt.
– Bízunk benne, hogy ez mindenkinek és minden vendégnek mosolyt fog csalni az arcára, és egy picit megnyugszanak a kedélyek – hangsúlyozta Csőke Norbert, és mint hozzátette, az oltási program előrehaladásával várják a további enyhítéseket, a következő nyitást is.
Fotók: archív felvételek