Határidő előtt fejezték be a nagyéri faluház felújítását

Február elején már 94 százalékos volt a készültség, akkor már csak a kültéri burkolat lerakása hiányozott. Azóta ezt is befejezték a kivitelezők, így határidő előtt befejeződtek a munkálatok. Négy ablakon át áramlik a fény a nagyterembe.
– Minden készen van, határidő előtt elkészült a művelődési ház felújítása, hiszen a munkálatokat május 31-re kellett volna befejezni – erősítette meg értesülésünket Lőrincz Tibor, Nagyér polgármestere.
A nagyéri önkormányzat a Magyar Falu Program úgynevezett közösségi tér fejlesztése pályázatán indult, s nyert el tavaly nyár közepén összesen harminchárom millió forintot. Ennek köszönhetően újulhatott meg a helyi művelődési ház, ahová napelemmel táplált hűtő/fűtő klímát szereltek, illetve négy ablakot vágtak a nagyteremre, hogy az természetes fényt kapjon. A kor követelményeinek megfelelően alakítottak ki az egyébként kívülről és belülről is régóta teljesen rendben lévő az épületben egy mozgáskorlátozott mosdót is.
A község költségvetése olyan kicsi, hogy ezt saját erőből nem tudták volna megvalósítani, ahogy a eddigi pályázataikat is csak szakaszonként tudták.
A művelődési házzal kapcsolatos pályázat nem csak az épület – többségében belső – modernizációját tette lehetővé, de tartalmazta egy közművelődési szakember egy évig való foglalkoztatásának költségeit is. Azaz az épület, a szakember segítségével és munkájának köszönhetően, a pandémiás helyzetet megelőzőekhez képest az korábbinál is pezsgőbb, illetve több programnak is adhat majd helyet és helyszínt.
Nagyér egyébként tavaly jól állt elnyert pályázatokkal: az óvodaudvar rendbetételére a Magyar Falu Programban ötmillió forintot nyertek. Ebben benne volt az óvoda udvarának díszburkolása, a balesetveszélyes kerítés cseréje és új udvari játékok vásárlása is. Tavaly szeptemberben szintén a Magyar Falu Programba beadott pályázatukkal nyertek negyvenhatmillió forintot a négy évtizede működő óvoda épülete teljes felújítására, mely belső hőszigetelést és nyílászárócserét, akadálymentesítést a mosdók korszerűsítését, illetve betegszoba kialakítását és hűtő/fűtőklíma felszerelését is jelenteti.