2,5 kilométernyi belvízcsatorna felújítására pályázott Apátfalva

Számos halaszthatatlan ügyben hozott az idén is döntéseket Szekeres Ferenc, Apátfala polgármestere, miután a helyi képviselő-testület a vészhelyzetre vonatkozó rendelkezések értelmében nem tart üléseket. A kép illusztráció.
Az apátfalvi képviselő-testület sem ülésezhet a koronavírus járvány miatt, így a polgármester saját hatáskörben hozhat döntéseket. Szekeres Ferenc a képviselőkkel konzultála tette meg ezeket, s a döntései a község hivatalos honlapján is elérhető, de a helyi háztartásokba rendszeresen eljutó Apátfalvi Hírekben is olvashatók. Mi ezek közül szemezgettünk.
Szekeres Ferenc január 25-én döntött arról, hogy pályázatot nyújt be az önkormányzat a Templom utca és a Nagyköz saroktól a Templom és a Kölcsey sarokig tartó mintegy 650 méter, valamint a Kossuth és a Hunyadi saroktól a Kossuth és a Kereszt sarokig mintegy 760 méter, a Széchenyi utca 2-28. szám közti mintegy 300 méter, a Hajnal utca Kossuth és Templom utcák közti 250 méter, a Csokonai utca körülbelül 250 méter, az Egészségház előtti 100 méter, illetve a Rózsa utca 11-15. szám előtt 100 métert jelentő belvízelvezető csatorna építésére, illetve a meglévő szakaszok rekonstrukciójára. A pályázat a Területi és Településfejlesztési Programon belül Európai Uniós támogatások jóvoltából valósulhat meg.
Döntött arról is, hogy a a köztisztviselői illetményalap – a törvényben megszabott módon – január elsejétől 46 ezer 380 forintra emelkedett.
Február 9-én a polgármester meghatározta az Apátfalvi Bíbic Óvoda és Bölcsőde nyári zárva tartási rendjét, 15-én jóváhagyta az Apátfalvi Közös Önkormányzati Hivatal alakításáról és fenntartásáról szóló megállapodás módosítását. Döntött Apátfalvi Közös Önkormányzati Hivatal idei fenntartási költség viseléséről, a fenntartási költségekhez való hozzájárulás fogadásáról, illetve jóváhagyta a közös hivatal idei költségvetését, a saját bevétel és adósságot keletkeztető ügyletből eredő fizetési kötelezettségek idei költségvetési és az azt követő 3 évi összegét.
Lezárta a Széchenyi I. utca 41. alatt lévő, volt Egressy kúria felújításához és a telken történő beruházás megvalósítása érdekében a Széchenyi István utca – 4425. jelű út szakasza – 1445. hrsz-ú vasút nyomvonala – keleti közigazgatási határ által határolt terület településrendezési eszközeinek módosításához kapcsolódó partnerségi egyeztetést.
Március 11-én döntött a „Önkormányzati feladat-ellátást szolgáló fejlesztések támogatása” című pályázat benyújtásáról, míg március 31-én elfogadta a háziorvosok és fogorvos tavalyi munkájáról szóló tájékoztatót, az Apátfalva Község Védőnői Szolgálat 2020. évi teljes körű munkájáról szóló beszámolót, a Könyvtár és a Faluház 2020. évi munkájáról szóló beszámolót. Elfogadta az Apátfalvi Szociális Alapszolgáltatási Központ és a Családsegítő Szolgálat 2020. évi munkájáról szóló beszámolót, az Apátfalvi Közös Ön-kormányzati Hivatal 2020. évi munkájáról szóló beszámolót az község önkormányzata idei közbeszerzési tervét. Döntést hozott a bölcsődei és óvodai beiratkozás időpontjáról, jóváhagyta az Apátfalvi Bíbic Óvoda és Bölcsőde beiskolázási tervét a 2021/2022-es időszakra.
Szekeres Ferenc rendszeresen hozott döntéseket az év első három hónapjában is a helybélieket közvetlen érintő szociális és lakhatási kérelmekről is.