Verekedés a családsegítőben

A férfi előző nap élettársa két fogát törte ki az utcán, majd másnap annak testvérével bunyózott a családsegítő épületében. Csak úgy röpültek a székek. A kamera meg mindent felvett.
A Nagykátai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki egy családsegítőben verekedett. A vádirat szerint az elkövető először volt élettársa egyik fogát törte le két ütéssel féltékenységből Tápiószelén az utcán még 2020 decemberében.
Másnap a volt élettárs a testvérével a helyi családsegítőbe ment, de az elkövető észrevette és követte őket oda. Az épületben az elkövető és a sértett testvére összeszólalkoztak az előző napi bántalmazáson, majd az elkövető nekiugrott a testvérnek és verekedni kezdtek. Az elkövetőt az sem zavarta, hogy a családsegítőbe közben több ügyfél is érkezett.
A verekedés során több szék és egy asztal is megrongálódott, majdnem százezer forintos kár keletkezett.
Az ügyben a Nagykátai Járási Ügyészség emelt vádat súlyos testi sértés bűntettének kísérlete, garázdaság vétsége, rongálás vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt.
A családsegítő belső kamerája rögzítette az esetet.