Kövesse élőben a Hagymatikum bővítéséhez kapcsolódó kivitelezési szerződés aláírását!

A tavaly decemberben a beruházás élére kormánybiztosnak kinevezett Lázár János mintegy 3 hónap alatt kilobbizta a kormánynál, hogy biztosítsa a közel 10 milliárd forintos forrást. Kezdődhet a munka, a kivitelezési szerződés aláírását a Makó Híradón is élőben kísérhetik figyelemmel!
– Kemény tárgyalásokon vagyunk túl, hogy úgy mondjam, sok próbát kellett kiállnunk, amíg sikerült megszereznünk Makónak a turisztikai döntéshozók támogatást, illetve meggyőzni a kormányt, hogy érdemes a város által kidolgozott fejlesztési stratégiába, jövőképbe fektetni. – nyilatkozta portálunknak nemrég Lázár János, a térség országgyűlési képviselője.
A Hagymatikum bővítésének elindulása hatalmas előrelépés a hosszú tervezési és egyeztetési folyamatok után, hiszen végre tényleg elmondhatjuk, elérhető közelségbe került az eddig befejezetlen Makoveczi épületcsoda kiegészítése.
Mindez természetesen nem csak építészeti szempontból rendkívül fontos, hiszen a város évekkel ezelőtt erre a fürdőre kezdte el építeni a turizmusát, a Hagymatikum feladata pedig a bővítése után az lesz, hogy Makó új gazdasági motorja legyen, új munkahelyeket és turisztikai fejlesztéseket is vonva maga után.
Ekkora beruházásra egy bő emberöltő, több mint 50 éve nem volt példa a város történetében. De a hatása is csak nemzedéki léptékben mérhető. – fogalmazott a lehetőségről korábban Lázár János, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy város révbe érhet: tíz év múlva az ország egyik legfontosabb turisztikai célpontja lehet.
A mintegy 10 milliárd forintos beruházás most a kivitelezési szerződés ünnepélyes aláírásánál tart, amelyet alább a Makói Városi Televízió közvetítésén keresztül önök is figyelemmel kísérhetnek: