Jövő tavasszal letennék a Honvédelmi Sportközpont alapkövét Makón

Országosan 16 településen épül ilyen közösségi sportlétesítmény, a makóinak már a lehetséges helyszíne is megvan a leendő Rákosi úti körforgalom mellett. Az ütemezés szerint év végére kell kiválasztani a mintegy 650 milliós beruházás kivitelezőjét.
2017-ben döntött a kormány országosan 16 Honvédelmi Sportközpont létrehozásáról, 5 településen már zajlanak a kivitelezési munkálatok, a többin pedig az előkészítés van folyamatban, mondta el Farkas Éva Erzsébet a mai sajtótájékoztatóján. Az önkormányzatot tavaly ősszel kereste meg a Beruházási Ügynökség és kért javaslatokat a helyszínre, három lehetséges terület megvizsgálása után a legoptimálisabbnak az Ipari Park területén lévő tűnik.
A megközelíthetőség fontos szempont volt, ahogyan az is, hogy a lakosság életminőségét a többek között lőtérrel is rendelkező központ ne befolyásolja negatívan. A mintegy 725 méteres hasznos alapterületű sportközpontban a 10 állásos lőpálya mellett küzdőtér, kiszolgáló helyiségek és oktatótermek is lesznek. Száz százalékos állami beruházásban épülhet meg, a területet az önkormányzat átadja az állam részére.
Az ütemezés szerint a helyszín javaslat megtétele után május végére zárulhat le annak vizsgálata, ezt követően a tervezési közbeszerzési eljárás lefolytatása történik, majd az engedélyes kiviteli terveket kell elkészíteni, a kivitelező kiválasztásának pedig december végéig kell megtörténnie. 2022 tavaszán kerülhet sor az alapkőletételre, vázolta fel a polgármester.
Farkas Éva Erzsébet egyúttal megköszönte a kormány támogatását, hogy Makó kiválasztott 16 település közé került, és köszönetet mondott Lázár Jánosnak, a térség országgyűlési képviselőjéének is, aki a Beruházási Ügynökséggel folytatott tárgyalásokon elérte, hogy a beruházás minél gyorsabban meg tudjon kezdődni.
Varga Ferenc körzetében így a Honvédba épülő közösségi ház mellett egy másik kiemelkedő beruházás is indulhat, a képviselő hangsúlyozta, nagyon örül mindkét lehetőségnek, és reméli a lakosok minél hamarabb birtokba vehetik majd a közösségi tereket.
Mint Kaposta Áron hatósági ügyintézőtől megtudtuk, eredetileg a tervek szerint nyitott lőtérrel épült volna a létesítmény, amelyhez ugyan a legközelebbi lakóépületek is több mint 3-400 méterre vannak, de azt szerették volna minél kevesebb befolyással van az Ipari parkban végzett tevékenységekre is, ezért egy zárt lőterű sportközpont létrehozására kerülhet sor.
Az épület a mostani helyszínen jó látható, funkciójához is méltó helyre kerül, ahol az infrastruktúra és a közmű biztosítva van, ha ez nem így lett volna, az önkormányzatnak saját forrásból kellett volna kiépítenie.
Siket Tibor beruházási csoportvezető hangsúlyozta, jelenleg jóváhagyási terv áll rendelkezésre, az engedélyes kiviteli tervek készítése később kezdődhet meg a tervező kiválasztása után. Az épület befogadóképessége körülbelül 90 fő, ami 10 parkoló létesítését igényli, ez szintén része a beruházásnak, tette hozzá.