Mucsi Tamás: Márk-Zay Péter többet gyurcsányozik és dobrevezik, mint a kormánymédia

A DK országos tanácsának tagja szerint a hódmezővásárhelyi polgármester a baloldal hátán szeretné létrehozni az új jobboldalt, de nem érti hogyan kell megszólítani a demokrata szavazókat.
Hiába próbál bevetni mindent, nem tud elmozdulni a miniszterelnök-jelölti versenyzők utolsó régiójából Márki-Zay Péter, mutat rá Mucsi Tamás a közösségi oldalára feltett posztjában. A makói képviselő szerint ez többek között azért van, mert „képtelen megérteni a folyamatokat”.
Az összes létező előválasztásra már jó előre bejelentkezett hódmezővásárhelyi polgármester továbbra is csak arra koncentrál a kommunikációjában, hogy a versenytársait, leginkább Dobrev Klárát hiteltelenítse (aki ráadásul most éppen a koronavírus okozta megbetegedéssel küzd – a szerk.).
Mucsi Tamás azonban arra hívja fel a figyelmet a posztjában, hogy az ilyen módszerekkel nem fogja tudni megszólítani a demokrata szavazókat (akikre egyébként nyilvánvalóan szüksége lenne, ha meg akarja nyerni a miniszterelnökjelölti előválasztást). A politikus a közösségi oldalán azt a kérdést is felveti, hogy hová vezet, mi értelme van annak, ha „többet gyurcsányozik és dobrevezik, mint a kormánymédia”?
– Lehet, hogy bölcsebb lenne betartani az ígéretet a vásárhelyi embereknek és vezetni a várost?! – fogalmaz Mucsi Tamás a posztban.
A mostani helyzetben szerinte ugyanis pártállástól függetlenül az kellene fontos legyen, hogy mindenki tiszta szívből jobbulást kívánjon Dobrev Klárának.