Jó reggelt, Makó!

Megállapodást kötött a Ménesbirtok és az Állatorvostudományi Egyetem, elkészült a kövegyi kerékpáros pihenő, Nagylak, Pitvaros és Nagyér és Óföldeák is a Magyar Falu Program nyertese.
Megállapodást kötött a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. és az Állatorvostudományi Egyetem, amelynek a keretében a hallgatók gyakorlatot végezhetnek a cégnél. A Ménesbirtok emellett az intézmény alapítványát is támogatni fogja.
Székkutas pályázta meg 18 település együttműködésével a bicikliút építést, mely részeként Kövegyet is kerékpárút köti majd össze Makóval. Az ehhez tartozó kerékpáros pihenő már el is készült.
A háziorvosoknak segített Földeák polgármestere, de voltak akik félreértették: a Belügyminisztérium és a Miniszterelnökség kérésének eleget téve az önkormányzat is elkezdte megkeresni a lakosokat a koronavírusjárvány elleni védőoltások felvételével kapcsolatban. A cél az, hogy levegyék a terhet a háziorvosok válláról.
Szépen gyarapodtak a Magyar Falu Program nyertes pályázatai jóvoltából a makói járás kistelepülései, hiszen tavaly összesen 440 millió 49 ezer 278 forintot nyertek, köszönhetően a sikeres pályázataiknak. Csanádpalota kivételével, mely egy huncut fillért sem nyert el semmire.
A legújabb számok megerősítették, hogy a járványhelyzet drámaian romlik, ezért újra azt a számot kell nézni, hogy hány üres ágyunk van és hány kórházi ágy van felszerelve lélegeztetőgéppel, mert a szakértők egyetértenek abban, hogy a következő két hétben drasztikusan nőhet a megbetegedések száma – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.