Személyesen Márki-Zay Péternek készült az ellenzéket sokkoló közvéleménykutatás

Az Index birtokába került a felmérés, amely hidegzuhanyként száguldott végig a sajtón. Egy hete próbálja kimagyarázni a teljes összefogás a hódmezővásárhelyi polgármesterrel az élen, hogyan vezethet utcahosszal a Fidesz-KDNP, ha mindenki kormányváltást akar.
A TELJES LAKOSSÁG KÖRÉBEN A FIDESZ–KDNP TÁMOGATOTTSÁGA 46 SZÁZALÉKOS, MÍG AZ ELLENZÉKI ÖSSZEFOGÁSÉ CSUPÁN 32.
Ezzel az ellenzéket sokkoló kijelentéssel állt elő a 444.hu nemrég, miután kiszivárgott egy közvéleménykutatási eredmény, amely egyben elindította Márki-Zay Péter közös miniszterlenökjelölt lecseréléséről szóló pletykákat is.
A közel 70 oldalas dokumentum az Index birtokába került, a portál úgy tudja, az Iránytű Intézet és a 21 Kutatóközpont által jegyzett mérés amerikai tanácsadók segítségével, amerikai módszertannal készült. Az is kiderült, hogy a felmérést személyesen Márki-Zay Péter számára készítették.

Nem csak az meglepő azonban benne, hogy utcahosszal vezet a Fidesz-KDNP. A dokumentum szerint
A TELJES LAKOSSÁG KÖRÉBEN CSAK 43 SZÁZALÉKRA MÉRTÉK AZOK ARÁNYÁT, AKIK KORMÁNYVÁLTÁST SZERETNÉNEK, ÉS 52 SZÁZALÉKRA AZOKÉT, AKIK NEM.
A közvélemény-kutatás főbb – és ugyancsak elég meglepő – megállapításai közé tartozik az is, hogy
AZ ELLENZÉKI SZAVAZÓK EGY JELENTŐS RÉSZE VALÓJÁBAN NEM AKAR KORMÁNYVÁLTÁST, ÉS A KÖZÖS LISTÁN VÁRHATÓAN NEM VOKSOLNÁNAK AZ ELLENZÉKRE.
Ennek lehetséges okaként a kutatás azt jelölte meg, hogy sokan úgy érzik, nem járnának anyagilag jól vele. – írja a portál.
Márki-Zay Péter a Szabad Európának nyilatkozva természetesen elhárította saját magáról a felelősséget, és arról beszélt, hogy elképzelhető, hogy az ellenzékben előállnak majd egy miniszterelnökjelölt-cserével. Mint mondta, „vannak eszközök ahhoz, ha valaki a Fidesz érdekében meg akarja buktatni az ellenzéket belülről”, a kiszivárgott kutatást például ilyennek nevezte.
Arra az interjúban nem tért ki, hogy ha ő az egyedüli és örök messiás, akkor miért akarnák saját szövetségesei megbuktatni.
Forrás: Index