Sorozatban lopta a bicikliket a tinédzser fiú

A tizenhat éves fiú, az utóbbi időben öt kerékpárt fújt meg. Az utolsóval rövid idő alatt megbukott, A police.hu képéén az egyik tulajnak adják vissza a rendőrök az ellopott biciklit.
A rendőrségre november 30-án délután érkezett bejelentés, hogy egy Szeged alsóvárosi általános iskola bekerített kerékpártárolójából ismeretlenek elvittek egy lezárt biciklit, mintegy 100 ezer forint értékben. A körzeti megbízottak a helyszín közelében elfogták a feltételezett elkövetőt, akit a kapitányságra előállítottak. A nyomozók a gyanúsítottat kihallgatták, aki vallomásában tettét elismerte. A rendőrök továbbá megállapították, hogy a tinédzser további négy kerékpárt tulajdonított el az utóbbi időszakban, amiket sikerült felkutatni, majd lefoglalni.
Az egyenruhások az ellopott kétkerekűekből négyet egyben, míg egy másikat már szétszerelt állapotban adták a vissza a tulajdonosaiknak. Az elkövető ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.