Nagy csendben kúszott be az aberráltozós gyűlöletkampány Makóra

Még az ellenzéken belül is sokan vannak rossz véleménnyel Márki-Zay Péter által használt kampányeszközökről, a független gazdasági szereplőknek pedig rendszerint eszük ágában sincs közösséget vállalni vele, hiszen az őket is minősíti. Megkérdeztük a keddi fórumnak helyt adó Korona Étterem és Pubot, mit gondolnak az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulásokról.
Makón tartott politikai fórumot kedden Márki-Zay Péter, amelyre, mint beszámoltunk róla alig kéttucatnyi ember volt kíváncsi. A vásárhelyi polgármester megjelenése mindenhol az országban számos morális kérdést felvet, hiszen mostanra már egyértelmű: a kampányához minden további nélkül hajlandó sosem látott mélységekbe is taszítani a közbeszédet.
Legutóbbi fórumán is természetesen előkerült a kormánypárti politikusok „aberráltnak” minősítése, ahogyan megvolt a homályos utalás a miniszterelnök fiának általa vélt szexuális hovatartozására is. Mindez, és a kormánypárti szavazók folyamatos gyalázása joggal vált ki ellenszenvet sokakból még az ellenzéken belül is, ahogy az is látszik, független gazdasági szereplők inkább nem vállalnak semmilyen közösséget vele, még akkor sem, ha adott esetben kormányváltáspártiak.
Márki-Zay Péter kampányeszközeinek elfogadhatóságáról, illetve az általa behozott, a közbeszédet sosem látott mélységekbe taszító stílusról ezért tegnap kérdéseket tettünk fel a fórumnak helyet adó Korona Étterem és Pub üzemeltetőjének is a honlapjukon található e-mail címen keresztül.
Többek között arra voltunk például kíváncsiak, hogy független gazdasági szereplőként mennyire tartják elfogadhatónak a vásárhelyi polgármester igencsak szélsőséges kijelentéseit, ám egyelőre választ még nem kaptunk, amennyiben megérkezik, frissítjük a cikket.