Karácsonyra elkészül a maroslelei bölcsőde

A beruházás befejezési határideje december 21-e. Már a belső munkálatoknál tart a kivitelező. A bölcsi jövőre nyílik meg, a munkába mielőbb visszatérni akaró anyukák nagy örömére.
Mindenképpen tartania kell a kivitelezőnek a maroslelei bölcsőde befejezésének szerződésben vállalt befejezési határidejét. Drimba Tibor polgármester elmondta (s magunk is meggyőződtünk róla), hogy már a belső szerelési és burkolási munkálatoknál tartanak.
A bölcsődének egyébként áprilisban letették az alapkövét, júniusban már falazták, októberben pedig pedig már a hőszigetelés is felkerült a bölcsőde falaira.
Egy TOP-os pályázaton nyerte a maroslelei önkormányzat azt a 132 millió forintot, melyből egy teljesen új bölcsődét építhet az Árpád utcán, a Maroslelei Zengő Óvoda mellett. Ez utóbbi épülete felújítására és energetikai korszerűsítésére 33 millió forintot fordítottak.

A leendő bölcsőde alapkövét még idén április 16-án tette le Lázár János országgyűlési képviselő, Gémes László, a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat elnöke és Drimba Tibor polgármester.
A kivitelező nem tétlenkedett, május közepére teljesen elkészült az épület alapozásával. Majd június elején a falakat kezdték el építeni, a vízszigeteléssel, s minden ilyenkor szükséges munkálatokkal együtt.
A növekvő gyermeklétszám miatt pályázott a községi önkormányzat a bölcsődeépítésre valamint az Zengő Óvoda a nyár végén befejezett fejlesztésére is.
A Maroslelei Zengő Óvoda épületét egy belügyminisztériumi támogatásnak köszönhetően a bölcsődeépítéssel egy időben, 28 millió 443 ezer 642 forintból újították fel. A Magyar Falu Programban a település ehhez nyert még a 4 millió 77 ezer forintot. Ebből az épület energetikai korszerűsítést hajtották s megszépült, megújult a kisdedóvó épültének belseje is…
Maroslele az egyetlen a makói járás települései közül, melyen gyarapszik a lélekszám, köszönhetően a betelepülőnek, illetve a gyermekvállalási kedvnek. Ezeknek hála a községben évente átlagosan mintegy húsz kisbaba születik, az édesanyák pedig minél hamarabb szeretnének visszatérni munkába. Ezt segíti majd, hogy helyben lesz a bölcsőde.
A marosleleiek tudják, de a máshol élők nem biztos, azt az érdekességet, hogy a maroslelei Árpád utca a helyi gyermekintézmények központi tengelye, hiszen itt működik a helyi általános iskola is, igaz az utca főtér felőli végén.