25 millió forintos traktorral bővült a Galamb gépparkja

Péntek délelőtt új erőgép érkezett a Galamb József Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskolába, amelynek köszönhetően még szélesebb körben tanulhatnak a diákok a mezőgazdasági gépészetről.
Mint Horváth Zoltán elmondta: az Agrárminisztérium által megírt pályázat keretében 22 iskola kapott Steyr típusú oktatótraktort, köztük a makói Galamb iskola is.
– Nagy örömünkre szolgál, hogy tovább bővíthetjük az amúgy sem rossz állapotban lévő gépparkunkat, hiszen így már három műhold-vezérlésű kormányautomatikával ellátott mezőgazdasági gépünk van – emelte ki az iskola igazgatója, aki arra is rámutatott, hogy ez a traktor is kompatibilis az eddigi rendszereikkel, így a diákok még szélesebb körben tanulhatják meg a mezőgazdasági gépészet rejtelmeit. Mindezt az iskola földjein, azon belül is egy 20 hektáros, úgynevezett „rombolóterületen” gyakorolhatják, így például a diákok a vetést, a talaj-előkészítést és az aratást is elvégezhetik.
Az erőgépek az iskola tankertjében kapnak helyet – amely mintegy 4,5 hektáron terül el – ebben a tankertben tanulhatják meg a diákok az előkészítést, az adatok kiolvasását és kezelését, tette hozzá Horváth Zoltán, aki továbbá arról is beszámolt, hogy a rajta lévő fedélzeti számítógépet pedig át tudják helyezni majd a traktorszimulátorukra is, amely segítségével azon tanulók is meg tudják nézni a munkafolyamatokat, illetve valós időben le tudják modellezni, akik nem rendelkeznek még jogosítvánnyal, mint az idősebb diáktársaik.
A mintegy három és fél tonnás, 25 millió forint értékű traktor ráadásul arra is fel van készítve, hogy oktatásra használják, erre is le van vizsgáztatva, így akár a traktoros jogosítvány megszerzésében is segíthet, ezért is van benne két ülés, de ezen célra egy másik traktort használnak jelenleg az iskolában – tudtuk meg az igazgatótól.
Továbbá a sajtó érdeklődésére Horváth Zoltán elmondta: ezzel mintegy 150 millió forintosra nőtt azon eszközök és kiegészítő munkagépek értéke, amelyek az iskolában találhatóak, ezek ráadásul az elmúlt 10 évben érkeztek az intézménybe.