Jó reggelt, Makó!

Óvodát fertőtlenített a Honvédség Makón, Farkas Éva Erzsébet a Makói Városi Televízióban tájékoztatott a járványhelyzetről, rengeteg új nyertes pályázat van a térségben.
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis csoportja ma teljes körű fertőtlenítést végzett a szolnoki Szent Tamás Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola makói intézményegységében.
A Makói Városi Televízió “A 7 HÍRE” című műsorában a járványhelyzet legfrissebb adatairól, történéseiről és az új szabályok bevezetéséről adtunk tájékoztatást dr. Ábrahám Judittal, a Városi Szakmai Stáb oktató háziorvosával – írta közösségi oldalán Farkas Éva Erzsébet.
A Glorius éttermének vezetője, Bogyó Géza gyermekkora óta szívesen főz és már egészen fiatalon elhatározta, hogy a vendéglátásban fog dolgozni. Álmát valóra váltva, már több mint harminc esztendős szakmai múlt áll mögötte.
Kiszombor új polgármestere, Szirbik Imre a választások után nagy erőkkel vetette magát a munkába, most számos megnyert pályázatról és a falu életét megkönnyítő beruházásokról számolt be portálunknak.
Huszonhárommillió forintot nyert Kövegy a rendelője felújítására a Magyar Falu Program pályázatán. Alaposan modernizálják belőle, új falugondnoki busz is lesz, illetve a temetőfejlesztési pályázatot is megnyerték.
Ötmilliót nyertek, ebből újíthatják fel a temetőben lévő járdát Maroslelén. Korábban már az oda vezető utat is újraaszfaltozták, s a sírkertben is végeztek fejlesztést.