Jó reggelt, Makó!

Remekül szerepelnek a pályázatokon a térség települései, miközben Csanádpalotán elmarad az időközi választás a járvány miatt.
Makó polgármestere dr. Ábrahám Judittal adott tájékoztatást a járványhelyzet jelenlegi adatairól és történéseiről a városi televízióban.
Elmarad a választás Csanádpalotán. Péntek reggelre kiderült, hogy a veszélyhelyzet és a rendkívüli jogrend elrendelése azzal is együtt jár, hogy nem lehet választásokat tartani Magyarországon.
- május 17-ig Lázár János marad a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság élén – jelent meg a Magyar Közlönyben.
A kövegyi önkormányzat a Magyar Falu Programban pályázott a faluház felújítására, sikerrel. A napokban kapott róla értesítést.
A Magyar Falu Program pályázatán 4 millió 700 ezer forintot nyert a maroslelei óvoda felújítására a helyi önkormányzat. Ebből napelemeket szerelnek majd az épület tetejére. A kormányzati támogatás az idén csúcsot döntött a faluban.