Jó reggelt, Makó!

Hétfőtől digitális oktatásra áll a Bartók iskola felső tagozata, idén Start Munkaprogramban épül járda Makón, ismét ezer csirkét nevelnek az apátfalvi közmunkaprogramban.
Hétfőtől digitális oktatásra áll a Bartók iskola felső tagozata: az intézményvezető arról tájékoztatott, hogy a járványügyi helyzet miatt előre láthatóan 2 hétig tart majd.
Idén Start Munkaprogramban épül járda Makón: ebben az évben mintegy 2500 négyzetméter járda tud megújulni a városban, tudtuk meg Varga Ferenctől. Ez összesen 11 helyszínt jelent, 3 van ebből eddig készen, a legrosszabb állapotban lévő utcákra koncentrálnak a körzetekben.
A Maros-part is kapott új kukákat: Székely Ildikó körzetében a Váll-Ker Kft felajánlásával került 15 szemetes, de ezután Tóth István további 50 készítését vállalta a város többi körzetébe.
Nemrégiben érkezett meg az az ezer előnevelt csirke Apátfalvára, melyeket a közmunkaprogramban nevelnek fel. A község meglévő sertés- és juhállománya is nagyon szépen fejlődik.
Hétfőtől új világ kezdődik a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos előírások betartásának ellenőrzésében, és ha azt tapasztalják, hogy az érintettek nem tartják be a szabályokat, “erőből kell ezeket betartatnunk” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.