Vértelen kocsmai verekedésben mentettek meg egy sört – videó

Az egyik nő miatt kitört verekedésben megmentettek egy sört, de a karácsonyfát inzultálták. Akár egy Bud Spencer, Terence Hill filmet forgattak volna.
Két nő és egy férfi 2019. december 7-én, 22 óra és 23 óra között már ittasan érkezett meg egy táti kocsmába, ahol már jelen volt a negyedik elkövető, és a sértett. Az egyik nő a pultnál álló sértetthez szólt, hogy miért nézi őt, amely után ez a nő és a férfi testvére odamentek a sértetthez, akivel vitatkoztak, eközben a férfi elkövető a mellkasánál fogva ellökte magától. Ezután a testvérek mindketten meglökték a sértettet, aki védekezésül megpróbálta lefogni a támadó férfit. Eközben a másik nő a sértett fejét legalább négy alkalommal kézzel megütötte.
A verekedés során a testvérpár ütlegelte együtt a sértettet, aki előbb a felállított karácsonyfának ütközött, majd a támadójával együtt a földre esett. Egy másik vendég a támadó férfit akarta megfékezni, ezért az egyik nő felé futott, lendületből belerúgott, és két kézzel ütlegelte. Eközben a támadó férfi a földön fekvő sértettet ütlegelte és bele is rúgott. A verekedésbe bekapcsolódott negyedik elkövetőként egy férfi, aki a földön fekvő sértettbe ugyancsak belerúgott, majd a sértettel verekedő férfit ütötte meg többször, és felé is rúgott.
A földön fekvő sértettet a két nő ezután is bántalmazta, egyikük belerúgott, a másik legalább öt alkalommal kézzel megütötte. A verekedés során senki sem sérült meg.
Az Esztergomi Járási Ügyészség két férfival és két nővel szemben nyújtott be vádiratot csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt.