Varju László: Csak koncepcionális vitája van a DK-nak a makói szálloda építésről

A turizmust fejlesztő beruházást önmagában támogatják, maximum a méretében és az elhelyezésében van koncepcionális vita, az meg lejátszódik majd a képviselő testület között, mondta el a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, miután a városvezetéssel is egyeztettek az épülő szálloda koncepciójáról.
Ha nem is 9 órakor, de nem sokkal később megérkezett Mucsi Tamás és Varju László a makói Városházára, ahol Farkas Éva Erzsébet polgármester, Czirbus Gábor alpolgármester és Mágori András frakcióvezető fogadta őket.
A rövid egyeztetés után a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője elmondta, a polgármester részletes tájékoztatást adott számára a makói turizmusfejlesztés irányairól, és az épülő szállodával kapcsolatosan is. Ebből kiderült több új információ is számára, mint például, hogy a régi Városháza szállodává alakításához is van már befektető, lesz társadalmi egyeztetés a Szent János térre épülő hotelről, illetve, hogy a városvezetés és a térség országgyűlési képviselője is elkötelezett nem csak a szálláshelyek, hanem a Hagymatikum fejlesztésének irányába is.
Varju László így a DK külön sajtótájékoztatóján már arról beszélt, hogy a szálloda építés kapcsán mindössze „a méretet és az elhelyezést tekintve koncepcionális vita van a felek között, ami a képviselő testületben le fog zajlani”, a turizmus fejlesztését azonban támogatják.
Az országgyűlési képviselő annyit tett még hozzá, hogy a DK számára fontos az európai uniós források felelős felhasználása, és efölött továbbra is őrködni fognak. Varju Lászlót ennek kapcsán megkérdeztük arról is, hogy mit gondol az EU-források Bíró László féle felhasználásáról, hiszen mint kiderült a nemrég Koncz Zsófiával szemben időközi választáson alulmaradt összellenzéki jelölt tevékenységét Hadházy Ákos is – KorrupcióInfót érően – aggályosnak tartja.
A Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője ezzel kapcsolatosan azt hangsúlyozta, elkötelezett abban, hogy minden ilyen esetben le kell folytatni a szükséges hatósági vizsgálatokat.
A sajtótájékoztatón Mucsi Tamás is kiemelte: a város fejlődését támogatja, ám szerinte a makóiak többsége kritikát fogalmaz meg a Hagymatikum mellé épülő monumentális, Hunguest Hotelhez köthető szállodával kapcsolatban, így egy élőláncos tiltakozást fognak szervezni azért, hogy a városvezetés gondolja át a beruházást és az ellenzékkel közösen beszélje át a koncepciót.
A reggeli, városvezetéssel történt egyeztetésen azonban arról is tájékoztatták őket, hogy mélygarázsok, parkolók „tömkelege” is épül majd, így bár mint mondta kicsit szkeptikus az ígéretekkel kapcsolatban, de ezt támogathatónak találja.
– Én üdvözlöm ezeket a döntéseket, és ha ez így történik, akkor a Demokratikus Koalíció minden ilyen típusú fejlesztésben partner lesz. – fűzte hozzá az önkormányzati képviselő.
Mucsi Tamástól azt is megkérdeztük, hogy a kormányváltást szerinte mennyiben segíti, ha ellenzéki szereplők, mint például Márki-Zay Péter a fideszes politikusok „buzizásával” vannak elfoglalva, az önkormányzati képviselő azonban erre csak annyit mondott, hogy szerinte célravezetőbb, ha azzal foglalkoznak, ami a dolguk, vagyis inkább visszaéléseket próbálnak meg feltárni, és nem „mesekönyveket darálni”.