Jó reggelt, Makó!

A Givaudan kapta idén az Angyalsóhaj Alapítvány mecénás-díját, adventi gyertyákat gyújtottak a kistelepüléseken, január 11-ig érvényben maradnak a jelenlegi intézkedések.
A Givaudan kapta idén az Angyalsóhaj Alapítvány mecénás-díját: a cég már a járvány első hullámában is több támogatást ajánlott fel, most 1 millió forint értékű melegételt kaphatnak adományukból a Makói Mentőszolgálat és a makói kórház Covid osztályának dolgozói.
Farkas Éva Erzsébet az ideális országgyűlési képviselőjelölt Márki-Zay Péter szerint: Hódmezővásárhely polgármestere szerint a Fidesz-KDNP-nek Makó városvezetőjét kellene indítania jelöltként a következő parlamenti választáson.
Rendhagyó módon kereste fel a gyerekeket a Mikulás Maroslelén. Apátfalván, Földeákon, Maroslelén és Kiszomboron is meggyújtották a második adventi gyertyát. Pitvaroson és Nagyéren is működik az élő adventi naptár. Az utóbbi helyen a könyvtár adventi/karácsonyi gyermekrajzokat vár az ablakába.
Így változik a Volánbusz menetrendje december 13-tól térségünkben: számos útvonalon lép életbe változás vasárnaptól, amely a térség több települését is érinti. Szeged és Makó között autópályás expresszjáratok is indulnak majd.
Az Operatív Törzs ülésén az a döntés született, hogy a kijárási tilalom január 11-ig érvényben marad – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a hétfőn kora délután közzétett videóban, amit a közösségi oldalára töltött fel.