Bíróság előtt a makói kettős gyilkosság elkövetője

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki 16 évvel ezelőtt egy édesanya és lánya életét oltotta ki Makón. A címlapképen: a rendőrség elfogta a gyanúsítottat. Fotó: police.hu.
A vádirat szerint Sz. Dénes 2004. november 16-án, reggel, a szomszédos ingatlan téglakerítésén keresztül bemászott a 71 éves sértett makói Szegedi úti házának udvarába. A vádlott vascsővel többször megütötte a sértettet, amitől a nő magatehetetlen állapotba került. Röviddel ezután érkezett meg a sértett lánya, akit a vádlott szintén többször megütött a vascsővel. A férfi ezt követően a sértetteket megölte, majd a holttestüket újságpapírral letakarta.
Az elkövető vénás sérülést szenvedett, a vért még a házban lemosta, ehhez azonban levette cérnakesztyűjét, így ujjlenyomatokat hagyott hátra. A rendőrség most ezeket vetette össze ismét a Makón és Csongrád megye területén élet és vagyon elleni, erőszakos bűncselekményeket elkövetők ujjlenyomataival és így találtak rá a mórahalmi járásban élő, nőtlen, gyermektelen, vagyontalan és hajléktalan 46 éves gyanúsítottra.
A vádlott a házban evett és ivott, illetőleg értéktárgyak után kutatott, de nem találta meg a sértett eldugott pénzét. A férfi ugyanazon az útvonalon, ahogyan a házba jutott, távozott.
A nyomozás során korábban gyanúsítottként hallgattak ki egy férfit, vele szemben az eljárást 2006 márciusában, bizonyíték hiányában, megszüntették. Később újabb adatok merültek fel, emiatt a nyomozást folytatták és ekkor került a nyomozó hatóság látókörébe az elkövető, akit a főügyészség több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádol.
A vádemeléskor letartóztatásban levő férfi bűnösségéről a Szegedi Törvényszék fog dönteni.