Folytatódik a járdaépítés Makón
Erről Farkas Éva Erzsébet polgármester a Facebook-oldalán számolt be. Ahogy tavaly, idén is nyáron indul a járdaprogram helyi vállalkozók bevonásával.
Az Ügyrendi és Pénzügyi Bizottság elfogadta a kiírt közbeszerzési pályázatot, így a nyár folyamán a város nyolc választókerületében 6,9 kilométernyi járdát építenek a városban. Ahogy már tavaly, idén is bevonják makói vállalkozókat a beruházás megvalósítása érdekében.
Farkas Éva Erzsébet polgármester Facebook-oldalán megosztott posztjában azt írja, a lakossági igényeket figyelembe véve idén is folytatódik a Makó Város Önkormányzata által indított, saját forrásból megvalósuló járdafelújítási program.
Borítóképünk a tavalyi járdaprogramkor készült.