Jó reggelt, Makó!
A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tartott előadást a Gloriusban, Makón az építkezéssel, Magyarcsanádon a bontással haladnak jól. Többek között ezekről is olvashatott tegnap nálunk.
Nagy értékű személygépkocsit foglaltak le Nagylaknál: a több millió forintos autót a brit hatóságok körözték. Ismét szúnyoggyérítésre számíthatunk május 11-én. A történelemérettségin Lázár János által megalkotott hódmezővásárhelyi iskolakörzetek átszervezéséről is kellett szöveget értelmezniük a diákoknak.
A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara nevében dr. Horváth Péter ügyvéd tartott előadást egy új rendeletről. Az érvénybe lépése után komoly szankciók várnak a vállalkozásokra, ha azok személyes adatokkal visszaélnek. Boldog Gerhardinger Terézia anyára, a Boldogasszony Iskolanővérek rendalapítójára emlékezett ma a SZIGNUM közössége. A hagyományoknak megfelelően angol nyelvű szentmise és játékos, ismeretterjesztő feladatok színesítették a napot.
Magyarcsanádon megkezdték a művelődési ház mellett található ingatlant lebontani. Farkas János polgármester elmondta, közösségi teret építenek a romos épület helyére. Jól halad a könyvtár építése: a kivitelezés a tervezett ütemben halad.
Szépen haladnak a könyvtárépítéssel – Makó Híradó
Az új városi könyvtár szerkezetkész állapotát hirdeti a tetőszerkezethez erősített, hetek óta lengedező magyar zászló – tudtuk meg az önkormányzattól. Az épület monolit szerkezetei (falazás, pillérek öntése), a falazások teljes egészében elkészültek, az ács- és tetőszerkezet építése, a tetőfedés előkészítése már mutatja az új könyvtár organikus formavilágát.
Ma jó, ha velünk lesz az esernyőnk, ugyanis egy-egy zápor előfordulhat. Azonban a nyárias öltözék ajánlott, mivel akár 28 fok is lehet a nap folyamán. A kicsit hűvösebb reggelt indítsuk egy Gorillaz számmal. Az együttes idén a Szigeten is fellép.