Két 19 éves rabolt ki egy utast a vonaton – videóval
Torokelvágással fenyegette meg, majd kirabolt egy utast két 19 éves férfi a Budapestről Szegedre tartó vonaton. A rablók nem sokáig örülhettek a zsákmányuknak.
MH-Kék hírek
A gyanúsítottak február 28-án 13 óra körül, Nagykőrös és Kecskemét között, a személyszállító szerelvény egyik kabinjában azzal fenyegették meg a sértettet, hogy „elvágják a torkát”, ha nem ad nekik pénzt. Az utas eleget tett az elkövetők követelésének, akik ezután Kecskeméten leszálltak a vonatról.
A Csongrád megyei nyomozók, együttműködve a Bács-Kiskun, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség rendőreivel a feljelentéstől számított 24 órán belül megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével két nagykőrösi férfi gyanúsítható megalapozottan.
Őket március 1-jén 16 óra körül Kecskeméten igazoltatták és elfogták. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a két 19 éves férfit. Ellenük rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon. A rendőrök a terhelteket őrizetbe vették, majd az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.